„ACÉL A SZÍV!”
Az ifik kezdték jobban a szezont
Ifjúsági együttesünk simán nyert, a serdülők viszont szoros vereséget szenvedtek a Nemesvámos vendégeként.
Akadémiánk utánpótlás csapatai közül az ifjúságiak és a serdülők is megkezdték hétvégén a bajnoki küzdelmeket. Vártok Ákos ifjúsági együttese Veszprémben, a Bajnok DSE Nemesvámos ellen lépett pályára az első osztályú bajnokságban, s ahogy azt vártuk, magabiztos győzelmet aratott. Fiataljaink az első félidőben rengeteg ziccert kihagytak, ám így is három góllal, 15-12-re vezettek a szünethez érve, s mivel a fordulást követően sikerült a helyzetkihasználáson is javítani, így előnyüket fokozatosan növelve végül 33-24-es sikernek örülhettek.
A serdülőkre lényegesen nehezebb feladat várt, ugyanis a nyáron komoly változások történtek az együttesnél, s a kilenc új játékos érkezésével gyakorlatilag új csapatot kell építenie Meggyes Rita edzőnek. Ebben a korosztályban ráadásul a házigazdák igen jó, összeszokott csapatot alkotnak, s ezt az első félidőben bizonyították is, hiszen 16-11-re megléptek fiataljainktól. A második felvonásra feljavult a mieink játéka, sikerült is felzárkózni, ám a kiélezett véghajrát a vendéglátók bírták jobban, s 32-29-es győzelmet arattak serdülőink felett.
Ifjúságiak
Bajnok DSE Nemesvámos – DKKA 24-33 (12-15)
Gólszerzőink: Koronczai 8, Jovovic 4, Mihály 4, Pál 3, Husti 3, Fodor 3, Takács 2, Frányó 2, Braun 2, Glofák 1, Gengeliczky 1.
Serdülők
Bajnok DSE Nemesvámos – DKKA 32-29 (16-11)
További hírek
Játék határok nélkül
2022. jún. 14.A DKKA akadémistáival felálló Rudasosok megnyerték a dunaszerdahelyi felkészülési tornát.
Strandkézilabdában is a legjobbak között
2022. jún. 05.Az elmúlt hónapban több kiválasztót is tartott a válogatott serdülő és ifjúsági korú játékosok számára.
Nagyszerű győzelmet arattak
2022. ápr. 01.A leány serdülő III. osztályban játszó csapatunk itthon tartotta a pontokat a Siófok KC ellen.
Játékosaink új szerepkörben
2022. már. 15.Felnőtt keretünk két tagja, Horváth Gréta és Polics Tímea megtisztelő feladatot kapott.