„ACÉL A SZÍV!”
Játék határok nélkül
A DKKA akadémistáival felálló Rudasosok megnyerték a dunaszerdahelyi felkészülési tornát.
A dunaszerdahelyi Középfokú Sportiskola meghívásából "Játék határok nélkül" elnevezéssel az összetartozás jegyében négycsapatos tornán vettek részt a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium képviseletében a DKKA utánpótlás játékosai. A helyi sportgimnázium mellett a komárnói Selye János Gimnázium, illetve győri Bercsényi Miklós Sportiskola szerepeltek az ellenfeleink között. Csapatunk az első mérkőzést a dunaszerdahelyi fiatalokkal vívta és végig vezetve aratott magabiztos győzelmet 17-8 arányban. A második mérkőzésen a komárnói iskola csapatával találkoztunk. Elmondható, hogy fiataljaink ezen a mérkőzésen is domináltak, hiszen néhány játékos pihentetése ellenére is 17-6-t mutatott az eredményjelző a mérkőzés végén.
A döntőnek is beillő utolsó mérkőzést a győri Bercsényi Miklós Sportiskola ellen vívta a csapat, akiknek kerete egyébként a Győri Audi ETO KC játékosaiból tevődik össze. A végig kiélezett első félidő végén már két góllal nálunk volt az előny, ezt a második félidőben megduplázva végül 18-14-re a DKKA-s lányokkal felálló Rudas iskola diákjai nyertek.
Kovács István, csapat edzője, egyben a DKKA utánpótlás szakmai igazgatója értékelésében kiemelte, hogy a győri csapatot bármilyen tornán legyőzni fantasztikus teljesítmény. A fárasztó szezon végén így nyugodt szívvel mehet a csapat egy rövid, de jól megérdemelt pihenőre.
A tornán résztvevő játékosok: Bakos Kármen, Korozmán Mercédesz, Konyecsni Alexa, Megyeri Bodza, Badacsonyi Edina, Graffy Tamara, Gajdos Petra, Balogh Dóra, Mikó Luca, Földesi Dorottya, Kiss Csenge, Varga Viktória. Edző: Kovács István.
Vezetőségünk gratulál a szép eredményhez és bízik benne, hogy akárcsak az anyaegyesület, úgy a Rudas iskola, illetve az azt üzemeltető Dunaújvárosi Szakképzési Centrum is méltán büszke a kézilabdás lányokra.
További hírek
Pastrovics Melinda is Dunaújvárosban!
2023. ápr. 14.A korábbi válogatott, a Ferencvárossal magyar bajnok, EHF Kupa, valamint KEK győztes hálóőr a jövőben utánpótlás kapusedzői feladatokat lát el Akadémiánkon.
DKKA KIVÁLASZTÓ NAP - 2022.11.13.
2022. okt. 25.Gyere el a próbanapunkra és mutasd meg magad Te is!
Dupla győzelem Érden
2022. okt. 21.Tegnap az U17 és az U19-es első osztályban szereplő csapataink is vendégként léptek pályára.
Tornagyőzelem Siófokon
2022. aug. 14.U19-es utánpótlás csapatunk a XI. Instromet Kupán szerepelt és lett tornagyőzes
Strandkézilabdában is a legjobbak között
2022. jún. 05.Az elmúlt hónapban több kiválasztót is tartott a válogatott serdülő és ifjúsági korú játékosok számára.