„ACÉL A SZÍV!”
Végre győzelem
Remekül küzdve szerezte meg első sikerét az NB I/B-s felnőtt pontvadászatban akadémiánk U19-es együttese.
Hazai környezetben folytatta hétvégén az NB I/B-s felnőtt bajnokság küzdelmeit akadémiánk U19-es csapata, mely a Gárdony-Pázmánd NKK együttesét látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Az idei első győzelmükre készülő akadémisták igen fordulatos csatát vívtak az első félidőben ellenfelükkel, mely jobban is kezdett Illés Márton tanítványainál, ám az első tíz perc végéhez érve az addig rendre egyenlítő dunaújvárosiak fordítani tudtak, s két góllal "megléptek" vetélytársuktól (6-4). A védekezéssel nem sokat törődtek a felek a nagy iramot hozó találkozón, ráadásul a félidő derekán ismét visszavették a vezetést a vendégek, s bár erre is volt válasza a mieinknek, a játékrész utolsó tíz percében ismét pontosabb volt az ellenfél, mely a szünetre már 19-16-os vezetéssel vonulhatott.
A térfélcserét követően is a vendégek kezdtek jobban, s már öt góllal is elhúztak fiataljainktól, ám az Illés-csapat sorozatban szerzett három találattal ismét visszajött a meccsbe, majd Koronczai, Mihály és Husti találataival a 41. percre sikerült utol is érnie ellenfelét (22-22). A folytatásban hol a vendégek, hol a mieink vezettek egy-egy góllal, ám még az az 54. percben sem lehetett megjósolni, hogy ki örülhet majd a győzelemnek (28-28). A mérkőzés hajráját azonban jobban bírták a vendégeknél akadémistáink, akik az utolsó öt percben négy alkalommal is bevették ellenfelük kapuját úgy, hogy cserébe csak egyet kaptak, így végül 32-29-es sikernek örülhettek. Akadémiánk U19-esei három döntetlen és egy vereség után végre megszerezték első győzelmüket a felnőtt NB I/B-ben, s öt szerzett ponttal a tabella hetedik helyéről várják a bajnokság folytatását.
NB I/B felnőtt
DKKA – Gárdony-Pázmánd NKK 32-29 (16-19)
Gólszerzőink: Koronczai Petra 8, Fodor Neszta 5, Takács Cecilia 5, Mihály Petra 4, Jovovity Jovana 4, Husti Hanna 3, Keringer Klaudia 2, Matucza Gabriella 1.
További hírek
Into the next round in the cup!
2021. Jan. 23.The adult team of our academy advanced to the fourth round of the Hungarian Cup, after winning today's clash in Szombathely.
They were hungry for success
2021. Jan. 23. #DKKA utánpótlásOur U20 team achieved a ten-goal victory in the NB I/ B adult championship.
Girls on fire!
2021. Jan. 20. #DKKA utánpótlásBoth our teeners and youths kept the points home today.
The teeners in work already
2020. Jul. 28. #DKKA utánpótlásThey aim forefront finish in the league.
The youngsters played a double
2020. Jul. 24.Our youngsters competed against the Szombathely KKA both in the morning and in the afternoon.
2015-16 EHF Kupagyőztes




