„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Végre győzelem

DKKA utánpótlás
2019. Oct. 21.
  • Facebook

Remekül küzdve szerezte meg első sikerét az NB I/B-s felnőtt pontvadászatban akadémiánk U19-es együttese.

Hazai környezetben folytatta hétvégén az NB I/B-s felnőtt bajnokság küzdelmeit akadémiánk U19-es csapata, mely a Gárdony-Pázmánd NKK együttesét látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Az idei első győzelmükre készülő akadémisták igen fordulatos csatát vívtak az első félidőben ellenfelükkel, mely jobban is kezdett Illés Márton tanítványainál, ám az első tíz perc végéhez érve az addig rendre egyenlítő dunaújvárosiak fordítani tudtak, s két góllal "megléptek" vetélytársuktól (6-4). A védekezéssel nem sokat törődtek a felek a nagy iramot hozó találkozón, ráadásul a félidő derekán ismét visszavették a vezetést a vendégek, s bár erre is volt válasza a mieinknek, a játékrész utolsó tíz percében ismét pontosabb volt az ellenfél, mely a szünetre már 19-16-os vezetéssel vonulhatott.

A térfélcserét követően is a vendégek kezdtek jobban, s már öt góllal is elhúztak fiataljainktól, ám az Illés-csapat sorozatban szerzett három találattal ismét visszajött a meccsbe, majd Koronczai, Mihály és Husti találataival a 41. percre sikerült utol is érnie ellenfelét (22-22). A folytatásban hol a vendégek, hol a mieink vezettek egy-egy góllal, ám még az az 54. percben sem lehetett megjósolni, hogy ki örülhet majd a győzelemnek (28-28). A mérkőzés hajráját azonban jobban bírták a vendégeknél akadémistáink, akik az utolsó öt percben négy alkalommal is bevették ellenfelük kapuját úgy, hogy cserébe csak egyet kaptak, így végül 32-29-es sikernek örülhettek. Akadémiánk U19-esei három döntetlen és egy vereség után végre megszerezték első győzelmüket a felnőtt NB I/B-ben, s öt szerzett ponttal a tabella hetedik helyéről várják a bajnokság folytatását.

NB I/B felnőtt
DKKA – Gárdony-Pázmánd NKK 32-29
(16-19)
Gólszerzőink: Koronczai Petra 8, Fodor Neszta 5, Takács Cecilia 5, Mihály Petra 4, Jovovity Jovana 4, Husti Hanna 3, Keringer Klaudia 2, Matucza Gabriella 1.

Galéria: 

További hírek

12 goal victory against Vasas

12 goal victory against Vasas

2020. Jul. 24.

Leading throughout the match our adult team gained a 12-goal success against Vasas SC in Rácalmás.

To develop at a high level!

To develop at a high level!

2020. Jul. 21. #DKKA utánpótlás

Several young players on our team will continue on loan.

Everybody on board

Everybody on board

2020. Jul. 20.

The full squad was present at the training held by head coach Attila Vágó.

Kohász started with a victory

Kohász started with a victory

2020. Jul. 15.
Leading all the way, adult team of our Academy  gained a nice win in a training match against the youth national team.
 
All conditions are given for development

All conditions are given for development

2020. Jul. 15.

Our new singning, Moutsogianni Theodóra, is not unknown to the people of Dunaújváros, as we are talking about oa homegrown player, who has now decided to return home.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
Nov. 05.
16:00

MTK
Dunaújváros, Sportcsarnok
2026-11-05T16:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat