„ACÉL A SZÍV!”
Újabb erősítés, ám ezúttal a szakmai stábban!
A jàtékos keret után a szakmai stáb is erősödött, hiszen vezetőségünk érdeme, hogy egy régi-új ismerős csatlakozott ismét a Kohászhoz!
Zubai Gábort úgy érzem, nem kell bemutatni senkinek. Testvére, Szabi után Mezőkövesdről érkezett, és a junior csapat mellett 2007-ben bemutatkozhatott az egykori Dunaferr férfi felnőtt csapatában is. Játékos karrierje után edzőként is remekelt, többek között 2023-ban, amikor visszakerült a DKKA szakmai stábjába. Klubunk akkori U19-es együttese a négyes döntőbe került, ahol végül 1 góllal kaptak ki a Debrecentől, de így is a csodálatos 4. helyet szerezték meg. Majd 2024-ben egy kis időre elköszönt klubunktól, a DVTK szakmai igazgatója volt. Most újra "hazaérkezett" és edzői munkája mellett, szeretné saját magát is fejleszteni.
Egy rövid beszélgetésre invitáltuk.
- Visszatértél ismét Dunaújvárosba. Ezúttal viszont nem csak az utánpótlásban vállalsz szerepet. Mondd el kérlek, hogy kerültél újra a Kohászhoz?
- Először is köszönettel tartozom a vezetőségnek két dolog miatt: hogy a szerződésem lejárta előtt elengedtek, ami utólag belátva nem a legjobb döntés volt! Másodsorban, hogy újra itthon lehetünk a családommal, illetve a Kohászban tanulhatok Gulyás Pétertől, hiszen magas szinten képviseli azt a szakmai irányt, amit én is preferálok! Hiányzott Dunaújváros, az itt dolgozó kollégák és ez a családi hangulat, ami szerintem nagyon ritka egy klubon belül! Itt született a kisfiúnk is, így ezer szállal kötődünk, talán mondhatom, hogy Dunaújvárosinak érzem magam!
- Ha jól értem, akkor a felnőtteknél is szerepet vállalsz?
- Igen, az U18-as csapatnál segíthetem Virág Roland munkáját, valamint a felnőtt csapat másodedzői szerepét látom el, ahol nem csak segítek, de mint említettem én is tanulhatok Gulyás Pétertől!
- Ez remek hír, sok sikert kívánunk, és örülünk, hogy itt vagy velünk újra!
-Köszönöm! Hajrá, Kohász!
További hírek
Kettős sikerrel tovább
2021. ápr. 10.Ötgólos, 32-27-es győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár ellen, így kettős sikerrel jutott be a Liga Kupa elődöntőjébe.
Nem az előnyre figyelnek
2021. ápr. 10.Hazai környezetben is nyerni szeretne a Mosonmagyaróvár elleni Liga Kupa negyeddöntőben akadémiánk felnőtt együttese.
Fájdalmas vereség
2021. ápr. 02.Hiába vezetett négy találattal a második félidő derekán, a véghajrában sokat hibázva szenvedett 28-26-os vereséget akadémiánk felnőtt csapata a Balatonbogláron.
Balatonboglárra látogatunk!
2021. ápr. 01.A Boglári Akadémia-SZISE elleni összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese pénteken délután négy órától.
Előnyből várjuk a folytatást!
2021. már. 30.Szoros első félidő után 31-24-es sikert aratott akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár elleni Liga Kupa negyeddöntő első felvonásán.
2015-16 EHF Kupagyőztes




