„ACÉL A SZÍV!”
Tisztes helytállás | Fehérvári továbbjutás a Magyar kupában
A női kézilabda Magyar Kupa 3. fordulójának vármegyei rangadóján az Alba Fehérvár KC gólokban gazdag mérkőzésen 35-24-re győzte le csapatunkat.
Vendég találattal indult a találkozó Kelly Rosa góljával, melyre Tamara Szmbatian válaszolt. Ezt követően két gyors indításból vette be Gabrijela Bartulovic kapuját a hazai együttes. Jól védekezett a vendéglátó, Maddi Aalla egymás után fogta a lövéseket, de előtte a társak is több alkalommal jól blokkolták a próbálkozásainkat. A 8.percre már ötgólos különbség alakult ki. Sajnos sokat hibázott csapatunk, közel tíz percet kellett várni a harmadik gólunkra. Ezután a Fehérvár tartott gólcsendet, szintén kereken tíz percig csak a kapu mellett záporoztak el lövéseik.Keményebb és határozottabb lett a lányaink védekezése, ez által csökkent a távolság a felek között, de háromnál kisebb hátrányt nem tudtunk csinálni. A 20. perc után újabb rohamot indított a Fehérvár, és hatra növelte előnyét. A szünetre 17-11-el mentek a csapatok.
A szünet után a DKKA-ban pedig Rosa tartotta a lelket, felhozva csapatunkat öt gólra. Inkább brusztulós, mint szép kézilabdát láthattunk ebben a periódusban, sok-sok hibával tarkítva mindkét oldalon. A 38. percben Zentai Dorottya már hétre növelte az AFKC vezetését. A kapuba Győri Alexa állt és egymás után kétszer megtréfálta ellenfelünket, és reflex-el szépen hárította Takó, és Szabó-Májer próbálkozásait. Az 52. percben meglett a tízgólos Alba előny, eldöntve ezzel végérvényesen a fontosabb kérdéseket. A végeredmény 35-24 lett, ezzel az Alba Fehérvár KC ment tovább a kupában.
Csapatunk pedig készül a jövőheti Kisvárda elleni nagyon fontos találkozóra, melyre a Móvár elleni találkozóból meríthetünk erőt.
Alba Fehérvár KC – Dunaújvárosi Kohász KA 35-24 (17-11)
Székesfehérvár, 450 néző
Vezette: Dáné Rita, Marton Zsófia
Alba Fehérvár KC: Aalla – Szabó-Májer 4, Szmbatian 11 (5), Szabó K. 3, Moreno, Lazic 3, Takó 3. Csere: Hadfi (kapus), Zentai 4, Hajdú 4, Sulyok, Gergály 1, Bojtos 1, Pavlovic 1. Vezetőedző: Szuzanna Lazovics.
Dunaújvárosi Kohász KA: Bartulovic – Horváth A., Agócs 4, Kellermann 6 (3), Gajdos, Rosa 5, Fehér 2. Csere: Győri B. (kapus), Lakatos P., Kerekes 4 (1), Terzics 1, Paróczy, Török F. 1, Popovic 1, Andróczki. Vezetőedző: Zubai Gábor.
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 7/6, ill. 4/4
borítókép : Fehér Gábor
További hírek
ÉLŐ közvetítés
2020. dec. 15.Élőben közvetítjük a DKKA - TEMPO SE Liga Kupa női-C. csoport mérkőzést a DKKA TV Youtube csatornán
kezdés: 2020.12.15 18:00
DKKA Toborzó 2021
2020. dec. 13. #DKKA utánpótlásA Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felvételt hirdet a 2006, 2007 és 2008-ban született kézilabdás lányok számára.
Ne csak iskolát, hanem egy sikeres közösséget is válassz magadnak!
Új játékszabályokat tesztelünk!
2020. dec. 08.A passzív játék, a kapus fejbedobása és a kezdődobás elvégzése terén szabálymódosítások készülnek a kézilabdában. A jövő júliustól bevezetendő új regulákat a Nemzetközi Kézilabda Szövetség felkérésére a magyar csapatok tesztelhetik mérkőzéseiken. Köztük a DKKA is!
Anastasija Babovic: Ez volt az álmom, minden pillanatát élvezem!
2020. dec. 05.Fantasztikusan rajtolt tegnap Montenegro a női kézilabda EB-n. A franciák ellen végig vezetett Kim Rasmussen csapata, csak az utolsó tíz percben sikerült fordítania az ellenfélnek, így végül egy gólos hátránnyal zártak (24-23). A DKKA fiatal kapusa, Anastasija Babovic nem kapott ugyan játéklehetőséget, de így is nagyon boldog.
“Úgy érzem, az utolsó napra megérkeztem” - Szabó Aida a serdülő válogatott összetartás táborról
2020. nov. 29. #DKKA utánpótlásA DKKA serdülő csapatának rendkívüli tehetségű irányító, balátlövője meghívást kapott a serdülő válogatott keretösszetartás táborába. Szabó Aida négy napot töltött a héten Gyálon, ahol lehetőséget kapott rá, hogy bizonyítsa, a korosztálya legkiválóbb hazai játékosai között tarthatják számon.
2015-16 EHF Kupagyőztes




