„ACÉL A SZÍV!”
Megérdemelt, szép siker az évbúcsúztatón
A második félidőben nyújtott remek játékának köszönhetően magabiztos, hatgólos sikert aratott akadémiánk felnőtt együttese a Kozármisleny elleni bajnokin.
Idegenben, a sereghajtó Kozármisleny otthonában játszotta idei utolsó bajnoki találkozóját együttesünk ma este hat órától, s bár a feladat nem ígérkezett egyszerűnek a rendkívül motivált házigazdák ellen, a cél a két pont megszerzése volt.
Ez volt a terve azonban a hazaiaknak is, akik jobban kezdték a mérkőzést, s már a 3. percben 3-1-re vezettek, de Szalai és Krupják-Molnár találataival egy perc alatt egalizáltak a mieink. Paróczy és Oguntoye kiállítása alatt, kettős emberelőnyben vette vissza a vezetést a Kozármisleny, s bár 5-5-nél sikerült megint egyenlíteni, a következő négy percet 3-0-ra nyerte a hazai gárda, így 8-5-nél már muszáj volt időt kérni.
A folytatás nagy iramot hozott, melyben felváltva szerezték góljaikat a felek, de a csapkodó játékkal nem feltétlenül volt elégedett szakvezetésünk, így a 21. percben jöhetett az újabb pauza (12-9). Mely után Gajdos és Nick találataival sikerült feljönni 12-11-re, de erre szintén két góllal válaszoltak a hazaiak, így "kezdődhetett minden elölről" (14-11). A félidő hajrájában Oguntoye védéseivel, Szalai, Krupják-Molnár és Horváth góljaival végre ismét összejött az egyenlítés, s ugyan a hazaiak megint visszavették az előnyt, az utolsó másodpercekben Szalai villant újra, így a szünetre 15-15-ös állással vonultak a felek.
A második felvonás elején Krupják-Molnár újabb góljával végre a vezetést is sikerült átvenni, s bár a folytatásban többször is egyenlítettek a vendéglátók, 18-18 után Krupják-Molnár és Borgyos célzott pontosan, így először vezettünk kettővel (18-20). Jött is az időkérés, majd egy újabb gól a hazaiaktól, de kézilabdázóik kettős emberhátrányban is tartották előnyüket sőt, Borgyos és Horváth duplája után már 27-23-ra vezettek a 48. perc végén.
A vendéglátók persze nem adták fel, de hiába felezték meg hátrányukat két támadás alatt, Bouti, Szalai és Gajdos révén újra ellépett vetélytársától együttesünk, s mivel ekkor már csak öt perc volt hátra, óriási fordulatnak kellett volna következnie a pontvesztéshez (26-30). akadémistáink azonban a meccs véghajrájában is remekül küzdöttek, még emberhátrányban is növelték előnyüket, s a második félidőben nyújtott játékuknak köszönhetően magabiztos és megérdemelt, 32-26-os győzelemmel hozták el a két pontot Kozármislenyből.
Kozármisleny KA SE – DKKA 26-32 (15-15)
DKKA: Krupják-Molnár 7, Borgyos 6, Szalai 4, Horváth P. 3, Agócs 3, Nick 3, Gajdos 2, Sallai 1, Paróczy 1, Bouti 1, Csáki 1, Kopecz, Moreno, Trawczynska, Weninger., Edzők: Dr. Paic Róbert, Virág Roland

Köszönjük a kilátogató szurkolóinknak, hogy otthon érezhettük magunkat!
További hírek
Győzelemmel kezdtünk
2019. júl. 19.Kiélezett csatában aratott 25-24-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Szombathely elleni felkészülési találkozón.
Az út elején vagyunk!
2019. júl. 18.Eljött az első megmérettetés ideje, holnap lejátsza első edzőmérkőzését felnőtt csapatunk!
Perger Zsolt visszatért
2019. júl. 18.Egy újabb visszatérőt köszönthetünk Dunaújvárosban, ugyanis korábbi szakmai stábtagunk, Perger Zsolt csurgói és pestszentlőrinci kitérő után visszatér a DKKA-hoz.
Csapatépítő tréningen vettünk részt
2019. júl. 17.A sportban kiemelten fontos, hogy a játékosaink a pályán és azon kívül is összhangban legyenek.
Fontos a sporttehetségek képzése
2019. júl. 16. #DKKA utánpótlásA DKKA-Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft. egy másik sikeres pályázatot is magáénak tudhat a hazai és határon túli sporttehetségek fejlesztő tehetséggondozó program keretében.
2015-16 EHF Kupagyőztes




