„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Stábunk is bővülőben!

2023. ápr. 12.
  • Facebook

Igencsak mozgalmas időszak áll akadémiánk vezetősége mögött, hiszen ahogy a legtöbb csapatnál, úgy nálunk is javában zajlik a játékoskeret kialakítása a következő szezonra. Azonban nemcsak ez kapott fókuszt az elmúlt időben, hanem a szakmai stábunk megerősítése is.

 

Akadémiánk utánpótlás szakmai igazgatói posztja Kovács István szezon eleji távozása óta betöltetlen maradt, s egy olyan klub életében, ahol kiemelten hangsúlyos az utánpótlásnevelés, nem szorul magyarázatra, hogy mennyire fontos és felelősségteljes pozícióról van szó.  Nem is volt egyszerű megtalálni a megfelelő szakembert, ám most örömmel jelenthetjük be, hogy 2023. március 1-től Dr. Paic Róbert személyében új utánpótlás szakmai igazgatót köszönthetünk Dunaújvárosban.

A vajdasági születésű szakember ezernyi szálon kötődik a sporthoz, fiatal kora ellenére komoly szakmai múlttal rendelkezik. A kézilabdázás alapjait még a határon túl sajátította el, Magyarországon a Fotex Veszprém csapatában kezdett kézilabdázni, de később olyan szakemberek kezei alatt is dolgozhatott, mint Füzesi Ferenc, id. Kiss Szilárd vagy épp Zdravko Zovko. Sportolói pályafutása során a legjobbak között szerepelt a FOTEX Veszprém és a Diacell Pécsi KK sportolójaként, valamint másodosztályban, többek között a Komló, Várpalota és Nagyatád színeiben. Utánpótlás edzőként dolgozott veszprémi, komlói, nagyatádi és pécsi egyesületekben is.

Sportolói karrierje mellett tanulmányaira is komoly hangsúlyt fektetett, hiszen a Pécsi Tudományegyetemen testnevelő tanári szakon diplomázott, majd kézilabda edzői végzettséget szerzett. 2006-tól testnevelő tanárként dolgozott Veszprémben, illetve Nagyatádon, majd a korábbi alma materbe visszatérve, Pécsett kezdett egyetemi tanársegédként tevékenykedni a Természettudományi Kar Testnevelés- és Sporttudományi Intézetében, ahol az oktatás mellett az egyetemi sportélet szervezésében is komoly részt vállalt, hiszen vezetése alatt a Magyar-Egyetemi Főiskolai Bajnokság országos döntőibe rendszeresen bejutott a pécsi férfi kézilabda csapat. Tanulmányaival azonban ekkor sem hagyott fel ekkor sem, hiszen beiratkozott a Neveléstudományi Doktori Iskola nevelésszociológia programjára. Eközben az MKSZ Nemzetközi Edzőképző Központja által szervezett kézilabda mesteredző végzettséget, illetve és a PTE testépítés-fitnesz sportedzői végzettséget is szerzett. Utánpótlás szakmai igazgatónk jelenleg habilitációját készíti elő, kiemelt kutatási területe sportmotiváció.

2017-től felkérték a Magyar Diáksport Szövetség szakértői pozíciójának ellátására, illetve fontos megemlíteni, hogy az MKSZ Edző és Utánpótlás Albizottságának állandó tagja. Dr. Paic Róbertnek amellett, hogy számos beosztásban és felelősségi körben bizonyította már rátermettségét, a jelenlegi munkaterep sem ismeretlen, hiszen korábban már Kiskunhalason, illetve Kecskeméten ellátott már szakmai vezetői feladatokat. Nem titok, hogy ügyvezetőnk, Horváth Tibor kitartó hívására vállalta el akadémiánkon ezt a szerepkört.

Bár kinevezése még igencsak friss, számtalan feladat hárul rá, melyek közül az akadémiai edzői munka koordinálása és rendszerszintű összehangolása mellett kiemelendő egy új kezdeményezés alapjainak lefektetése és beindítása. A DKKA Életút Program célja már a legkisebb korosztálytól fogva egyengetni a játékosok sportkarrierjét, emellett felkészíteni őket a sportoláson kívüli életükre is számolva a lemorzsolódás lehetőségével. Akadémiánk törekvéseivel összhangban ugyancsak kiemelt szerepet kap a helyi amatőr kézilabda-sportbázis erősítése, valamint a Dunaújváros környéki iskolákkal való kapcsolattartás is.

Munkájához ezúton is nagyon sok sikert kívánunk, Isten hozott a Kohásznál, Robi!

További hírek

Easy win on the first game

Könnyed győzelem az elődöntő első meccsén

2021. máj. 04.

Magabiztos, 40-22-es sikert aratott akadémiánk felnőtt csapata a Liga Kupa elődöntőjének első mérkőzésén a Vasas ellen.

Sikerben bízva várjuk a Liga Kupa elődöntőjét

Sikerben bízva várjuk a Liga Kupa elődöntőjét

2021. máj. 04.

Már a fináléba jutás lesz a tét akadémiánk felnőtt együttese számára a Vasas elleni Liga Kupa találkozón ma délután.

We could be hopeful for 15 minutes only

Csak negyed óráig élt a remény

2021. máj. 01.

A mindkét kapu előtt jóval hatékonyabb MTK tizenegy góllal, 34-23-ra győzte le akadémiánk felnőtt együttesét a két gárda szombat esti bajnokiján.

Egyszer már sikerült a bravúr!

Egyszer már sikerült a bravúr!

2021. ápr. 30.

A dobogóra hajtó MTK vendégeként folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton este hat órától.

MKSZ decided to end youth contests

Befejezetté nyilvánították az utánpótlás-bajnokságokat

2021. ápr. 30. #DKKA utánpótlás

A Magyar Kézilabda Szövetség Szakmai- és Versenybizottsága a 2020-2021. évi valamennyi utánpótlás versenysorozatát befejezetté nyilvánítja, a csapatok számára azonban tornarendezési lehetőséget nyit meg a 2021. május 22.-június 30. közötti időszakra. 

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
NEKA
NEKA
már. 21.
17:00

DKKA
NEKA Csarnok Balatonboglár
2026-03-21T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat