„ACÉL A SZÍV!”
Szoros vereség a fővárosban
Csak a véghajrában dőlt el akadémiánk felnőtt együttesének mérkőzése az MTK ellen, sajnos nem a mi javunkra.
Idegenben, a mieinkkel azonos pontszámmal álló MTK vendégeként folytatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese, mely a ma reggelre lebetegedett csapattagok nélkül, mindössze 13 fővel utazott a fővárosba, de így is bizakodva vágott neki az összecsapásnak.
Az elszántság látszott is játékosainkon, motiváltan, fegyelmezetten és hatékonyan kezdték a meccset kézilabdázóink, akik Szalai, Horváth, Kazai és Farkas találataival már az 5. percben 4-1-re vezettek. A folytatásban valamelyest megakadt a mieink lendülete, így elkezdett felzárkózni a házigazda, s a 13. perchez érve ki is egyenlítette az állást (7-7). Ez sem törte meg azonban együttesünk lendületét, s Farkas duplájával, valamint Kazai újabb találatával visszaállította a két gárda közti korábbi különbséget (7-10). Ekkor jött sajnos egy hullámvölgy a mieink játékában, a hazaiak egy 4-0-s sorozattal bő három perc alatt fordítottak, s innentől rendre az akadémistáknak kellett futniuk az eredmény után. A Rapatyi-gárda azonban továbbra is nagyot küzdött, s bár többször is egalizált, a félidő utolsó gólját az MTK szerezte, így a fővárosiak vonulhattak 18-17-es fórral a félidei pihenőre.
A második etap elején Pál hétméteresével már kettővel vezetett a kék-fehér alakulat, de Szalai és Horváth góljai után ismét egált mutatott az eredményjelző a 35. perc elején (19-19). A folytatásban a védelmek és a kapusok brillíroztak, így közel tíz percig nem tudtak kapuba találni a felek, így a játékrész derekáig nem változott az eredmény. A hosszú gólcsendet sajnos az MTK törte meg, de erre is volt válasza kézilabdázóinknak, akik Farkas és Nick találataival kapaszkodtak vissza, így még az 54. percben sem lehetett megjósolni, ki örülhet majd a végén (24-24). A kiélezett véghajrát azonban a házigazdák bírták jobban idegekkel, három perc alatt megléptek 28-25-re, majd a lefújásig megőrizték minimális fórjukat, s végül 31-28-as győzelemmel tartották otthon a bajnoki pontokat. Dicséret illeti azonban a mieinket is, hiszen a játékuk - különösen támadásban - láthatóan sokat javult a legutóbbi, hazai összecsapás óta, több szép megoldást láthattunk csapatunktól.
MTK - DKKA 31-28 (18-17)
Gólszerzőink: Farkas 6, Horváth 4, Szalai 4, Arany 4, Poczetnyik 3, Kazai 3, Nick 2, Fodor 1, Gajdos 1. Edző: Rapatyi Tamás
További hírek
Közel volt a bravúr
2019. nov. 24. #DKKA utánpótlásNagy csatában szenvedett vereséget akadémiánk U19-es csapata a NEKA elleni felnőtt NB I/B-s rangadón.
A város az akadémia mellett áll
2019. nov. 22.Több fontos kérdésre is választ kaphattunk a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia sajtótájékoztatóján, melyen bemutatkozott a DKKA új ügyvezetője, Mátyás Gábor, illetve a város vezetése is megerősítette, hogy a felnőtt csapat és az akadémia mellett áll.
Toborzót tartott a DKKA
2019. nov. 20. #DKKA utánpótlásA két fordulóból álló toborzó első állomására az ország minden szegletéből érkeztek tehetséges fiatalok a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiához.
Szoros siker Csurgón
2019. nov. 18. #DKKA utánpótlásÓriási küzdelemben szerezte meg a két bajnoki pontot akadémiánk U19-es csapata a csurgói felnőttek otthonában az NB I/B hétvégi fordulójában.
Nem utazunk holnap Siófokra
2019. nov. 12.A holnapi siófoki NB I-es mérkőzésünk későbbi időpontban kerül megrendezésre.
2015-16 EHF Kupagyőztes




