„ACÉL A SZÍV!”
Hazai edzőmeccset vívtunk
Azt MTK elleni mérkőzéssel befejeződött az előszezon csapatunk számára.
A bajnokság kezdete előtti utolsó erőfelmérő várt a Dunaújvárosi Kohász KA felnőtt csapatára tegnap hazai környezetben. Küzdős mérkőzést vívott a két gárda. A kék-fehérek kezdték jobban a meccset, de a mieink rendre fel tudtak zárkózni az ellenfélre, azonban a vezetést nem sikerült átvenni. A félidő vége előtt már 4 gólos volt a vendégek előnye, de egy kitűnő hajrával mindössze egyetlen találat választotta el a feleket a félidőben.
A második félidőben rendre a vendégek jöttek ki eredményesebben a nagy küzdelemből, míg ők a ziccereiket gólra tudták váltani, addig a mieink kapufákig vagy az ellenfél kapusa által bravúrral hárított lövésekig jutottak. Ekkor már a védekezés stabilitása is alább hagyott, és a véghajrá előtt már hét találattal is vezetett Vida Gergő együttese. Nem adták fel azonban a mieink, ismét jött a nagy hajrá, végül azonban két góllal így is a fővárosiak nyerték az edzőmérkőzést.
Voltak igazán biztató jelek a játékunkban, amelyre lehet alapozni. Küzdésből jelesre vizsgázott a csapat, minden bizonnyal a bajnokságban ez fontos pontot, pontokat fog jelenteni.
DKKA - MTK Budapest 31-33 (16-17)
DKKA: Oguntoye, Bartulović - Szalai 3, Poczetnyik 2, Borgyos 3, Arany 1, Fodor 2, Weisheitel 1, Farkas 6, Matucza 1, Kazai 1, Krupják-Molnár 4, Lakatos 3, Nick 1, Agócs 3. Edző: Rapatyi Tamás.
MTK: Győri, Suba - Sallai 3, Koronczai 1, Román 4, Pál 1, Szabó K. 4, Simon 4, Mazák-Németh, Kekezovity 2, Grosch 5, Juhász, Szabó L. 8, Szűcs, Mészáros-Mihálffy 1, Dakos. Edző: Vida Gergő.
További hírek
Élő: DKKA II. - Szentendrei NKE (Serdülő II.)
2021. feb. 04. #DKKA utánpótlásMa 16.45-kor kezdődik utánpótlás élő közvetítésünk a serdülő másodosztályú bajnokságból. Hajrá Kohász!
Élő: DKKA I. - Alba Fehérvár KC (serdülő I.)
2021. feb. 03. #DKKA utánpótlásMa 15.00-kor kezdődik élő a közvetítésünk a Leány serdülő I. osztályú bajnokságból. Kövessük együtt a mérkőzést és szurkoljunk a fiataloknak együtt a képernyőn keresztül is!
A Liga Kupában is sorsoltak
2021. feb. 01.A Magyar Kézilabda Szövetség megtartotta a Női Magyar Liga Kupa sorsolását.
Ellenfelet kaptunk a Magyar Kupában
2021. feb. 01.A Magyar Kézilabda Szövetség közzétette a Tippmix Női Magyar Kupa következő fordulójának sorsolását.
Most nem jött a bravúr
2021. jan. 30.Hiába vezetett az első félidő után, a másodikban sokat hibázott akadémiánk felnőtt együttese, így 34-29-es vereséget szenvedett a Vác otthonában.
2015-16 EHF Kupagyőztes




