„ACÉL A SZÍV!”
Visszatér az EHF Kupa-győztes kapus
A Dunaújvárosba visszatérő kiváló hálóőr négy év után öltheti magára akadémiánk felnőtt együttesének mezét.
A távozók és a maradók listája már a 2021/2022-es szezon végén nyilvánosságra került, az érkezőkről azonban eddig még nem számoltunk be az értünk szurkolóknak. Természetesen lesznek ugyanis új játékosaink is, ám most mégsem egy újat, hanem egy olyan visszatérőt tudunk bejelenteni drukkereinknek, aki rengeteg örömöt szerzett nekünk a nem is olyan régmúltban.
Oguntoye Viktóriát nem kell bemutatni valószínűleg senkinek, a párkányi születésű kiváló kapus 2015 és 2018 között erősítette a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesét, s kulcsembere volt annak a csapatnak, mely 2016-ban elhódította az EHF Kupát. A rutinos hálóőr azóta játszott Debrecenben, valamint a Dunaszerdahely együttesében is, s hogy teljesítménye semmit sem kopott, azt az is jelzi, hogy az elmúlt két esztendőben kétszer választották meg Szlovákia legjobb hálóőrének.
Oguntoye Viktória tudása és rutinja rendkívül sokat érhet akadémiánk felnőtt együttese számára, s csapatunk vezetése természetesen bízik abban, hogy rengeteg szép védéssel segíti hozzá akadémiánkat a minél szebb eredményekhez a 2022/2023-as szezonban.

További hírek
Győztes utánpótlás!
2021. jan. 20. #DKKA utánpótlásMind serdülő, mint ifjúsági csapatunk itthon tartotta a két pontot.
Szép sikerrel zártuk a csoportkört
2021. jan. 18.Hibátlan teljesítménnyel fejezte be a Liga Kupa csoportkörét akadémiánk felnőtt együttese, mely erősen felforgatott összeállításban is sima győzelmet aratott a Tempo KSE ellen.
Vendégként hazai pályán
2021. jan. 18.A Liga Kupa csoportkörének utolsó mérkőzését játssza ma este hat órától akadémiánk felnőtt együttese.
Győzelem Győrött!
2021. jan. 17. #DKKA utánpótlásMásodik számú ifjúsági csapatunk a győriek kettes együttese ellen arattak hatgólos győzelmet.
Egy győzelem, egy vereség
2021. jan. 16. #DKKA utánpótlásSerdülő és ifi csapatunk is pályára lépett szombaton, Érdre látogattak.
2015-16 EHF Kupagyőztes




