„ACÉL A SZÍV!”
Revansra készül a Kohász
A Vasas elleni hazai mérkőzésen csak és kizárólag a két pont megszerzése lehet a célja akadémiánk felnőtt csapatának szombaton délután öt órától.
A Siófokon elszenvedett vereség után ezúttal hazai környezetben méreti meg magát akadémiánk felnőtt együttese, mely a Vasas csapatát látja vendégül az NB I-es pontvadászat huszonnegyedik fordulójában. A fővárosiak piros-kékek nem szerepelnek túl fényesen az idei szezonban, eddig lejátszott huszonhárom összecsapásukból mindössze hármat nyertek meg, míg húsz alkalommal vereséget szenvedtek, így hat szerzett ponttal a tabella utolsó helyéről vágnak neki a mieink elleni csatának.
Mely többszörösen is motiváló lehet kézilabdázóink számára, ugyanis egy esetleges győzelemmel továbbra is harcban lehetnénk a hetedik hely megszerzéséért, ráadásul van azért elszámolni valónk is a vendégekkel, mert a két gárda januári mérkőzését a fővárosiak nyerték 30-28-ra a betegségektől és sérülésektől sújtott, mindössze négy felnőtt játékossal felálló akadémisták ellen.
Hazai környezetben ezért nem is lehet más célja együttesünknek, csak a győzelem megszerzése, árulta el vágó Attila vezetőedző a mérkőzés előtt.
– Bizony van miért visszavágnunk a Vasasnak, hiszen januárban valahol az élet igazságtalansága volt, hogy ott négy felnőtt játékossal és hét ifistával szoros vereséget szenvedtünk, az a két pont nagyon hiányzik a csapatnak. Éppen ezért nagyon bízom abban, hogy revansot tudunk venni, s magabiztos, szép játékkal tartjuk itthon a kettő pontot.
További hírek
Nem borult a papírforma
2024. már. 20.Bő negyed óráig tudta megnehezíteni a debreceniek dolgát akadémiánk felnőtt együttese a két gárda ma délutáni bajnokiján a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Folytatódik a hazai mérkőzéssorozat
2024. már. 19.Nehéz feladat vár együttesünkre a tabellán harmadik DVSC elleni hazai összecsapáson szerdán délután öt órától.
Küzdésből is jeles
2024. már. 09.Óriási csatában aratott kétgólos, 23-21-es győzelmet akadémiánk felnőtt együttese a Budaörs elleni bajnokin a sportcsarnokban ma este.
Itthon vághat vissza a Budaörsnek a Kohász
2024. már. 08.Hazai környezetben, a Budaörs elleni találkozóval folytatja az NB I-es pontvadászat küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Ez már nagyon kellett!
2024. már. 02.Szorosabb első félidő után jó játékkal aratott 32-19-es győzelmet a Kozármisleny elleni bajnokin akadémiánk felnőtt együttese a sportcsarnokban ma este.