„ACÉL A SZÍV!”
Revansra készül a Kohász
A Vasas elleni hazai mérkőzésen csak és kizárólag a két pont megszerzése lehet a célja akadémiánk felnőtt csapatának szombaton délután öt órától.
A Siófokon elszenvedett vereség után ezúttal hazai környezetben méreti meg magát akadémiánk felnőtt együttese, mely a Vasas csapatát látja vendégül az NB I-es pontvadászat huszonnegyedik fordulójában. A fővárosiak piros-kékek nem szerepelnek túl fényesen az idei szezonban, eddig lejátszott huszonhárom összecsapásukból mindössze hármat nyertek meg, míg húsz alkalommal vereséget szenvedtek, így hat szerzett ponttal a tabella utolsó helyéről vágnak neki a mieink elleni csatának.
Mely többszörösen is motiváló lehet kézilabdázóink számára, ugyanis egy esetleges győzelemmel továbbra is harcban lehetnénk a hetedik hely megszerzéséért, ráadásul van azért elszámolni valónk is a vendégekkel, mert a két gárda januári mérkőzését a fővárosiak nyerték 30-28-ra a betegségektől és sérülésektől sújtott, mindössze négy felnőtt játékossal felálló akadémisták ellen.
Hazai környezetben ezért nem is lehet más célja együttesünknek, csak a győzelem megszerzése, árulta el vágó Attila vezetőedző a mérkőzés előtt.
– Bizony van miért visszavágnunk a Vasasnak, hiszen januárban valahol az élet igazságtalansága volt, hogy ott négy felnőtt játékossal és hét ifistával szoros vereséget szenvedtünk, az a két pont nagyon hiányzik a csapatnak. Éppen ezért nagyon bízom abban, hogy revansot tudunk venni, s magabiztos, szép játékkal tartjuk itthon a kettő pontot.
További hírek
Hiába a nagy hajrá
2024. máj. 04.Fordulatos, gólokban gazdag mérkőzésen szenvedett kétgólos vereséget akadémiánk felnőtt együttese az MTK ellen a sportcsarnokban ma délután.
Utolsó hazai meccsére készül a Kohász
2024. máj. 03.Kérjük szurkolóinkat, hogy az eseményre piros felsőben érkezzenek és hangukkal biztassák a csapatot a mérkőzés alatt. Szurkoljuk ki együtt ezt a sikert!
Nem volt esély a Mosonmagyaróvár otthonában
2024. ápr. 26.Csak szűk negyed óráig tudta szorossá tenni akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár elleni bajnoki összecsapást.
Kemény meccs vár a Kohászra
2024. ápr. 25.A dobogóra hajtó Mosonmagyaróvár otthonában folytatja a bajnokságot akadémiánk felnőtt együttese pénteken este hat órától.
Biztos győzelem a Békéscsaba ellen
2024. ápr. 20.Szinte végig vezetve aratott megérdemelt, 32-26-os sikert akadémiánk felnőtt együttese a jól küzdő Békéscsaba ellen a sportcsarnokban ma délután.