„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Közel voltunk a bravúrhoz

2022. ápr. 13.
  • Facebook

Óriási küzdelemben, az utolsó másodpercekben kapott góllal szenvedtünk 22-21-es vereséget a Debrecen elleni hazai bajnokin, a látottak alapján legalább egy pontot érdemelt volna csapatunk.

A megyei rangadón aratott szép sikert követően itthon, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban várt újabb feladat akadémiánk felnőtt együttesére, mely a tabella harmadik helyén álló Debrecen gárdáját látta vendégül ma este hat órától, s bár összecsapásnak a Loki volt az esélyese, de a mieink abban bíztak, hogy a Székesfehérváron is látott játékukkal képesek lesznek a meglepetésre.

A vendégek ezt persze szerették volna elkerülni, s ugyan a meccs első gólját Kazai szerezte, a következő öt percben a DVSC három alkalommal is válasz nélkül talált be a hazai kapuba. A mieink gólcsendjét Farkas törte meg, de azonnal jött a válasz, s a 9. percben már muszáj volt időt kérnie Vágó Attilának, hogy nyugodtabb játékra kérje tanítványait (2-5). A rövid pauza úgy tűnt, hogy jót is tett együttesünknek, mert Szalai és Polics góljaival minimálisra csökkentettük a hátrányunkat, ám volt kapusunk, Csapó Kyra védéseire alapozva, ismét elkezdte növelni fórját a Loki, s a 20. percben már négy találattal vezetett (7-11). A félidő utolsó tíz percében mindkét oldal kemény játékkal védte kapuját, így ebben az időszakban mindössze három találat született, ám mivel ebből kettőt a mieink értek el, így a szünetre 9-12-es állással vonultak a felek.

A térfélcsere után ismét meglépett néggyel a DVSC, de a továbbra is hatékony hazai védekezésnek, valamint Bartulovic védéseinek hála hat percig gól nélkül maradtak a vendégek, miközben a mieinknél Farkas, Kazai, Nick és Horváth is betalált, így a 39. percben időt kellett kérnie Szilágyi Zoltánnak (14-14). Ezt követően Kovács Anna és Szalai Babett vették hátukra a csapatokat, majd miután Krupják-Molnár is betalált, a 48. percben végre újra dunaújvárosi fórt mutatott az eredményjelző (18-17). Nem sokáig sajnos, mert Kovács gyorsan egalizált, majd közel öt perc gólszünet után Tóvizi is bevette az egyébként remekül védő Bartulovic kapuját, s újra a mieinknek kellett futni az ellenfél után (18-19).

A véghajrá hatalmas izgalmakat hozott, a Loki kétszer is megszerezte a vezetést, de kézilabdázóink Szalai és Kazai révén rendre egalizáltak (21-21). Az utolsó támadás joga azonban a Debrecené volt, s mivel egy erősen lépésgyanús esetnél szemet hunytak a játékvezetők, ki tudták játszani a szélre a labdát, ahonnan Vámos Míra mindössze három másodperccel a meccs vége előtt betalált, kicsikarva a győzelmet a Debrecennek (21-22). Kézilabdázóinkat a vereség ellenére sem érheti azonban szemrehányás, óriásit küzdöttek ma is, s egy kis szerencsével akár pontot, pontokat is szerezhettek volna a remek erőkből álló Loki ellen.

Nem véletlenül volt feldúlt ügyvezetőnk a mérkőzés végét jelző dudaszó után:

- Egy kiélezett mérkőzésen erős ellenszélben játszottunk. Kritikán aluli volt a játékvezetës. Rettentően sajnálom, hogy a csapatunk ily módon szenvedett vereséget a két piros-fehér klub rangadóján, és így a lányoknak csupán az erkölcsi győzelem maradt. A debreceni csapatnak pedig ezúton is gratulálok, és sok sikert kívánunk nekik a kitűzött céljaik eléréséhez - nyilatkozta Vertig Csaba lefújás után:

 

DKKA - DVSC 21-22 (9-12)

DKKA: Bartulovic - Kazai 5, Polics 1, Weisheitel, Farkas 4, Szalai 6, Horváth 3. Csere: Wéninger (kapus), Nick 1, Mrmolja, Krupják-Molnár 1, Matucza. Vezetőedző: Vágó Attila.

További hírek

Ezúttal a Siófok örülhetett

Ezúttal a Siófok örülhetett

2021. okt. 16.

Hiába a jó első félidő, a második harminc percben támadásban és védekezésben is sok volt a hiba, így hazai pályán szenvedett 32-26-os vereséget a Siófoktól akadémiánk felnőtt csapata.

Itthon is legyőznék a Siófokot

Itthon is legyőznék a Siófokot

2021. okt. 15.

Kemény védekezéssel állítanák meg a Siófok rohanós játékát akadémistáink a két gárda szombat délutáni dunaújvárosi bajnokiján.

A korosztálya legtehetségesebbjei között!

A korosztálya legtehetségesebbjei között!

2021. okt. 14. #DKKA utánpótlás

Köteles Mira nemrégiben az MKSZ Komplex Tehetség Táborának válogató eseményén vett részt, és került be a legjobbak közé.

Mit nyújthat Neked az Akadémia?

Mit nyújthat Neked az Akadémia?

2021. okt. 12. #DKKA utánpótlás

Bulath Anitát, aki immáron szakmai igazgatóként árgus szemekkel figyeli az Akadémiára érkező fiatalokat, illetve két kulcsjátékosunkat, Szalai Babettet és Kazai Anitát kérdeztük

Lányok és fiúk!

Lányok és fiúk!

2021. okt. 08.

Különös, ám annál hasznosabb edzőmérkőzésen vannak túl a mieink.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
feb. 28.
17:00
Moyra-Budaörs Handball
Budaörs
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2026-02-28T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Kiválasztó
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat