„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Mindenki lehetőséget kapott

2021. dec. 17.
  • Facebook

Alaposan megfiatalított kerettel játszott szoros meccset a Mosonmagyaróvárral akadémiánk felnőtt együttese ma délután.

A Mosonmagyaróvár elleni hazai mérkőzéssel folytatta felkészülési találkozói sorozatát akadémiánk felnőtt együttese ma délután négy órától. Vágó Attila gárdájából továbbra is hiányzott Polics Tímea, Dominika Mrmolja, Jana Šustková valamint Horváth Gréta, Farkas Johanna a junior válogatott színeiben lépett pályára az Érd ellen, míg Bulath Anita ezúttal is csak a hétméteresek elvégzését vállalta magára a találkozón.

Melyet a vendégek kezdték valamivel jobban, a 7. percben már 5-2-es előnynek örülhettek, ám kézilabdázóink egyre inkább összekapták védekezésüket, s támadásban is pontosabbá váltak, így a játékrész derekához közeledve egy gólra csökkentették hátrányukat (7-8). A folytatásban teljesen kiegyenlített csatát hozott a találkozó, kézilabdázóink a 24. percben egalizáltak, majd a vezetést is átvették, s minimális előnyüket a szünetig megtartva 17-16-os állással vonulhattak a félidei pihenőre.

A fordulást követően még tovább fiatalította csapatát Vágó Attila, így újabb két ifjúsági korú játékos, Sztanó Kincső és Agócs Alexandra is pályára léphetett a folytatásban. A második etap derekáig hol a mieink, hol a Mosonmagyaróvár állt jobban egy-egy találattal, majd Hlogyik védései és gólja után 28-26-os hazai fórt mutatott az eredményjelző a 47. percben. A véghajrában sajnos nagyon sok tiszta ziccert hagytak kihasználatlanul az akadémisták, s bár ennek ellenére is volt esélyük a döntetlenre, végül az utolsó percben két gólt szerző vendégek jöhettek le 32-29-es sikerrel a pályáról.

 

DKKA – Mosonmagyaróvár 29-32 (17-16)

DKKA: Bartulović – Krupják-Molnár 4, Kazai 6, Nick, Weisheitel 2, Borgyos, Kukucska 3. Csere: Wéninger, Hlogyik 1 (kapusok), Szalai 5, Bulath 2, Matucza, Takács 1, Fodor 1, Sztanó 1, Agócs 3. Vezetőedző: Vágó Attila.

További hírek

We're out of the cup!

Búcsú a Magyar Kupától!

2021. feb. 16.

Nagyot küzdött, egészen a véghajráig volt esélye a továbbjutásra is, ám végül 29-25-ös vereséget szenvedett együttesünk a Kisvárda elleni kupamérkőzésen.

Kupafeladatok előtt!

Kupafeladatok előtt!

2021. feb. 16.

A hétvégi bajnoki után ezúttal a Magyar Kupában látogat Kisvárdára akadémiánk felnőtt csapata.

Idegenben kellett helyt állni

Idegenben kellett helyt állni

2021. feb. 14. #DKKA utánpótlás

Utánpótlás csapataink közül egyedül az U14-esek küzdhettek hazai pályán a héten.

Another defeat

Kár érte!

2021. feb. 13.

Nem tudott egyenletesen jó teljesítményt nyújtani, így pont nélkül zárta kisvárdai túráját akadémiánk felnőtt együttese.

Pontokért utazunk Kisvárdára!

Pontokért utazunk Kisvárdára!

2021. feb. 12.

Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat vár akadémiánk felnőtt együttesére a Kisvárda elleni bajnoki találkozón.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
NEKA
NEKA
már. 21.
17:00

DKKA
NEKA Csarnok Balatonboglár
2026-03-21T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat