„ACÉL A SZÍV!”
Mindenki lehetőséget kapott
Alaposan megfiatalított kerettel játszott szoros meccset a Mosonmagyaróvárral akadémiánk felnőtt együttese ma délután.
A Mosonmagyaróvár elleni hazai mérkőzéssel folytatta felkészülési találkozói sorozatát akadémiánk felnőtt együttese ma délután négy órától. Vágó Attila gárdájából továbbra is hiányzott Polics Tímea, Dominika Mrmolja, Jana Šustková valamint Horváth Gréta, Farkas Johanna a junior válogatott színeiben lépett pályára az Érd ellen, míg Bulath Anita ezúttal is csak a hétméteresek elvégzését vállalta magára a találkozón.
Melyet a vendégek kezdték valamivel jobban, a 7. percben már 5-2-es előnynek örülhettek, ám kézilabdázóink egyre inkább összekapták védekezésüket, s támadásban is pontosabbá váltak, így a játékrész derekához közeledve egy gólra csökkentették hátrányukat (7-8). A folytatásban teljesen kiegyenlített csatát hozott a találkozó, kézilabdázóink a 24. percben egalizáltak, majd a vezetést is átvették, s minimális előnyüket a szünetig megtartva 17-16-os állással vonulhattak a félidei pihenőre.
A fordulást követően még tovább fiatalította csapatát Vágó Attila, így újabb két ifjúsági korú játékos, Sztanó Kincső és Agócs Alexandra is pályára léphetett a folytatásban. A második etap derekáig hol a mieink, hol a Mosonmagyaróvár állt jobban egy-egy találattal, majd Hlogyik védései és gólja után 28-26-os hazai fórt mutatott az eredményjelző a 47. percben. A véghajrában sajnos nagyon sok tiszta ziccert hagytak kihasználatlanul az akadémisták, s bár ennek ellenére is volt esélyük a döntetlenre, végül az utolsó percben két gólt szerző vendégek jöhettek le 32-29-es sikerrel a pályáról.
DKKA – Mosonmagyaróvár 29-32 (17-16)
DKKA: Bartulović – Krupják-Molnár 4, Kazai 6, Nick, Weisheitel 2, Borgyos, Kukucska 3. Csere: Wéninger, Hlogyik 1 (kapusok), Szalai 5, Bulath 2, Matucza, Takács 1, Fodor 1, Sztanó 1, Agócs 3. Vezetőedző: Vágó Attila.
További hírek
Könnyes búcsú a bajnoki szezontól és Bulath Anitától
2022. máj. 21.A Kisvárda elleni hazai, egygólos vereséggel zárta le a 2021/2022-es bajnoki szezont csapatunk, mely a mérkőzést követően elbúcsúztatta a pályafutását befejező Bulath Anitát is.
Hazai szezonzáró a Kisvárda ellen
2022. máj. 20.Egyértelműen a győzelem reményében vág neki a Kisvárda elleni szezonzáró bajnokinak akadémiánk felnőtt csapata a Dunaújvárosi Sportcsarnokban szombaton délután
Együtt marad a csapat!
2022. máj. 16.Örömmel jelentjük be, hogy akadémiánk vezetősége sikeres tárgyalásokat folytatott az elmúlt időben az idei játékoskeret tagjaival.
Farkas Johanna Újvárosban!
2022. máj. 16.Nagyszerű szezonbeli teljesítményével a fiatal irányító komolyan letette a névjegyét a felnőttek között is.
Nem borult a papírforma
2022. máj. 14.Húsz percig remekül tartotta magát együttesünk a Győr otthonában, ám a folytatásban alaposan meggyűlt a bajunk a feljavuló hazai védekezéssel, így az ETO biztos sikerrel tartotta otthon a bajnoki pontokat.
2015-16 EHF Kupagyőztes




