„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

A Mosonmagyaróvár következik

2021. szep. 30.
  • Facebook

Idegenben, a Mosonmagyaróvár otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese pénteken este hat órától.

Az eddig mutatott forma alapján meglepő és súlyos vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese a Vác elleni hazai bajnokin, így három fordulót követően az ötödik helyen áll a Vágó Attila csapata az NB I-es pontvadászatban. A váciak elleni összecsapáson sajnos szinte semmit nem láthattunk viszont abból, ami a felkészülési időszakban és az elsőkét bajnokin jellemezte a mieinket, így érthetően nem a legjobb hangulatban kezdték újra az edzéseket játékosaink a hét elején.

A munkára viszont szükség volt, mert a héten újabb kemény feladat vár az akadémistákra, akik idegenben, a Mosonmagyaróvár elleni összecsapással folytatják a bajnoki küzdelmeket pénteken este hat órától. Együttesünk holnapi vetélytársa felemásan kezdte az idei szezont, ugyanis a Ferencváros elleni szezonnyitó vereséget követően biztosan győzte le az Érd gárdáját, majd kiélezett csatában döntetlent játszott az MTK-val, így három meccset követően három szerzett ponttal áll a tabella hetedik helyén.

Abban persze biztosak lehetünk, hogy mindenképpen szeretnék otthon tartani a két bajnoki egységet, vagyis egy elszánt, sikerrel éhes ellenfélre számíthatunk a pénteki összecsapáson, s ahhoz, hogy visszatérjünk a győzelem útjára, a játék minden elemében javulni kell a legutóbbi összecsapáshoz képest.

További hírek

Gólzápor és vereség

Gólzápor és vereség

2022. okt. 12.

Hiába a harmincegy lőtt gól, nem volt esélye a szoros meccsre akadémiánk felnőtt együttesének a Mosonmagyaróvár elleni bajnokin.

Mosonmagyaróvárra látogatunk

Mosonmagyaróvárra látogatunk

2022. okt. 11.

A bajnoki tabellán éppen a mieink mögött álló Mosonmagyaróvár vendégeként lépnek pályára kézilabdázóink szerdán este hat órától.

Új érkezőt köszönthetünk

Új érkezőt köszönthetünk

2022. okt. 11.

Farkas Kata személyében egy fiatal, ám rutinnal felvértezett játékos csatlakozik a keretünkhöz.

Izgalmas, fordulatos csatában hazai győzelem

Izgalmas, fordulatos csatában hazai győzelem

2022. szep. 24.

Rettentően hullámzó játékot, de fontos mérkőzésen kétgólos hazai sikert hozott akadémiánk felnőtt együttesének MTK elleni mérkőzése a sportcsarnokban ma délután.

Újra itthon a Kohász

Újra itthon a Kohász

2022. szep. 23.

Az MTK elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután négy órától

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
már. 14.
17:00
DVSC SCHAEFFLER
DVSC
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2026-03-14T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat