„ACÉL A SZÍV!”
Kezdődik! Felnőtt bajnokságokban állnak helyt fiataljaink
A mérkőzéseket szombaton és vasárnap is a városi sportcsarnokban rendezik meg zárt kapuk mögött.
Kezdődik a bajnokság az NB-II-ben és az NBI/B-ben is. Mindkettő felnőtt bajnokság, melyekben fiataljaink állnak helyt! Ma 11 órától a TOLNA KC ellen lép pályára ifi csapatunk serdülő játékosokkal kiegészülve az NB-II-es felnőtt bajnokságban. Jó esélyünk van a pontszerzésre. Vasárnap 13 órától az U20-as játékosainak pedig az NB-I/B felnőtt bajnokságban a NEKA ellen kezdik a bajnokit. A DKKA-ÓKSI U22 ifjüsági másodosztály bajnoki mérkőzések 13:00 kor.
A mérkőzéseket szombaton és vasárnap is a városi sportcsarnokban rendezik meg - a járási ÁNTSZ ajánlását irányadónak tekintve - zárt kapuk mögött.
Az NB1/B-s csapatunk vezetőedzője, Illés Márton
- Azt remélem, mindkét mérkőzésen pontokkal gazdagodunk - jelentette ki Illés Márton, az ifi csapat vezetőedzője. Az NBI/B-ben van nehezebb dolguk, mivel ott felnőttekből álló együttesekkel kell megmérkőzniük. A szezonkezdet előtt még az volt a terv, hogy az NBI-es csapatból a legfiatalabb játékosok besegítenek nekünk, azonban a besűrített bajnokság, valamint Debreczeni-Klivinyi Kinga babavárása és Bulath Anita sérülése miatt most ott is nélkülözhetetlenné váltak. Így az eredetileg tervezett erősítés nélkül állunk ki, de természetesen mindent megteszünk a siker érdekében.
További hírek
Két pont a Győri Audi ETO KC ellen!
2022. jan. 19.Kiváló napon vannak túl utánpótlás csapataink. Míg a serdülőink végül hat góllal múlták felül az ellenfelüket, addig a tartalékos ifjúságiak egy igen szoros meccset játszottak a győriek korosztályos csapatával szemben.
Országos döntő került a fa alá!
2021. dec. 29.Kiskunhalasra utaztak a V-VI. korcsoportos kézilabda Diákolimpia elődöntőjére a dunaújvárosi Rudas középiskolásai.
A DKKA-ból a válogatottba
2021. dec. 19.Junior és ifjúsági korosztályból is meghívót kaptak játékosaink
Az akadémisták hete
2021. nov. 28.A felnőtt válogatott szünetben sem álltak le az utánpótlás bajnokságok.