„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

12 gólós győzelem a Vasas ellen

2020. júl. 24.
  • Facebook

Végig vezetve aratott 12 gólos sikert akadémiánk felnőtt együttese a Vasas elleni rácalmási edzőmeccsen.

Rendhagyó, 3x25 perces harmadokból álló edzőmeccsel folytatta a felkészülési mérkőzések sorát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia NBI-es női felnőtt csapata pénteken. A Kohász a rácalmási sportcsarnokban fogadta az NBI/B keleti csoportjának legjobbjai közé tartozó piros-kék gárdát.

- 12 góllal nyertünk, mégis kicsit hiányérzetem van - mondta Vágó Attila vezetőedző. - Főleg az első 25 perc miatt, ami kicsit fásult, tompa volt. Nem voltunk elég határozottak védekezésben, kevés faulttal játszottunk, lerohanásban kapkodtunk. Sok volt a labdaeladás. Összességében az harmad nem olyan volt, amilyennek vártam, de a második 25 percben kimagasló kapusteljesítménnyel (Wéninger Alexa), összeszedettebb játékkal 8-10 gólós előnyre tettünk szert, könnyebben lehetett kézilabdázni. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez.

Debrecen ellen folytatjuk

Következő edzőmérkőzésést a DVSC ellen játsza a DKKA, jövő pénteken, Balatonbogáron.

DKKA – Vasas SC 41-29 (13-10, 28-21)

A DKKA gólszerzői: Schatzl 6, Barján 4, Horváth 4, Molnár 4, Szalai 3, Kazai 3, Mihály 3, Sziráki 3, Ferenczy 2, Klivinyi 2, Bulath 2, Román 2, Nick 2, Moutsogianni 1.

További hírek

Hazai csata az ETO ellen

Hazai csata az ETO ellen

2022. feb. 02.

A világ egyik legjobb csapatát látja vendégül akadémiánk felnőtt együttese a bajnokságban szerdán este hat órától.

Sorsoltak a női Magyar Kupában

Sorsoltak a női Magyar Kupában

2022. feb. 01.

A Magyar Kézilabda Szövetségben kisorsolták a női Magyar Kupa negyeddöntőinek párosítását.

Hajrávereség Kisvárdán

Hajrávereség Kisvárdán

2022. jan. 30.

Bár egészen az 55. percig volt esélye a pontszerzésre, végül 29-26-os vereséget szenvedett felnőtt együttesünk a Kisvárda otthonában lejátszott bajnoki találkozón.

Harmadik hely az Országos diákolimpián!

Harmadik hely az Országos diákolimpián!

2022. jan. 30. #DKKA utánpótlás

A háromnapos tornán kizárólag a két NEKA kézisekre épülő csapat tudta legyőzni a Rudasos lányokat!

Fontos pontokat szerezhetnek

Fontos pontokat szerezhetnek

2022. jan. 30.

Kisvárdán folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese vasárnap este hat órától.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
NEKA
NEKA
már. 21.
17:00

DKKA
NEKA Csarnok Balatonboglár
2026-03-21T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat