„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Régi barátság új lendületben

DKKA felnőtt csapat
2024. aug. 27.
  • Facebook

A mai napon az NB I-ben szereplő felnőtt női csapatunk szponzorációs megállapodást kötött a városban hosszú évek óta jelen lévő Di-Fer Autócsoporttal, melynek keretében francia játékosunk Déborah Kpodar átvehette új Suzuki Vitara Hybrid személyautóját.

„Maga a cégcsoport 1989-ben alakult, Érden kezdtük és több mint 10 éve vagyunk Dunaújvárosban is. Mindenképpen erősíteni szerettünk volna a régióban, Érden hat, míg itt helyben pedig két márkával foglalkozunk. Mindig is jó kapcsolatunk volt a várossal, az itt élő emberekkel, fontosnak tartjuk, hogy tudjunk azonosulni a helyi célokkal és a lehető legmagasabb szinten tudjuk kiszolgálni ügyfeleinket. A sport által még hatékonyabban tudjuk elérni céljainkat, hiszen a kézilabdázásnak Dunaújvárosban évtizedek óta óriási hagyománya van. Magánemberként és cégcsoportként is szurkolunk a csapat sikerekért és ezzel a mai megállapodással úgy gondolom elindulunk közösen egy úton, ami remélhetőleg mindkét fél számára sok lehetőséget és sikereket tartogat majd.” – zárta gondolatait Pulai Árpád a Di-Fer Kft. cégvezetője.

„Régi az ismeretségünk a Di-Fer Autócsoporttal, hiszen már 2015-ben is támogatták az akkori csapatot egy személyautóval, vagy éppen szervízeléssel kapcsolatos dolgokban segítettek nekünk. A DKKA közösségéhez mindig öröm, ha olyan helyi vállalkozások csatlakoznak, akik ismerik az itteni viszonyokat, naponta látjuk egymást, akár a városban vagy egy-egy mérkőzésen. Fél évvel ezelőtt kezdtünk beszélgetni, ma pedig kötöttünk egy megállapodást, amit nagyon remélek, hogy évről-évre magasabb szintre tudunk közösen emelni. Látjuk a lehetőségeket és biztos vagyok abban, stabil, megbízható partnerei leszünk egymásnak a jövőben.” – nyilatkozta Horváth Tibor, a DKKA ügyvezetője a megállapodást követően.

Hajrá, Kohász!

Galéria: 

További hírek

Hazai pályán is idegenben

Hazai pályán is idegenben

2021. már. 23.

A címvédő otthonában játssza le a Győr elleni hazai mérkőzését akadémiánk felnőtt együttese szerdán délután négy órától.

Megvan a második is!

Megvan a második is!

2021. már. 22. #DKKA utánpótlás

Három nap alatt két győzelem az NB II-ben.

Szép győzelem idegenben!

Szép győzelem idegenben!

2021. már. 20. #DKKA utánpótlás

Míg az utánpótlás bajnokságok állnak, addig a felnőttek között folytatódott a küzdelem az Akadémisták számára.

Anastasija álmai valóra válhatnak

Anastasija álmai valóra válhatnak

2021. már. 20.

Kapusunk az IHF.infónak nyilatkozott az  olimpiai kvalifikáció előtt.

Misi állapota stabil!

Misi állapota stabil!

2021. már. 16.

Kedden délelőtt szörnyű hírt kaptunk, de szerencsére azóta kiderült, Bába Mihály már nincs közvetlen életveszélyben.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
NEKA
NEKA
már. 21.
17:00

DKKA
NEKA Csarnok Balatonboglár
2026-03-21T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat