„ACÉL A SZÍV!”
Kettős siker a Budaörs ellen
Akadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is nyerni tudott a Budaörs elleni korosztályos bajnokin.
A Budaörs elleni hazai mérkőzéssel folytatta a korosztályos bajnokságok küzdelmeit csütörtökön délután akadémiánk serdülő és ifjúsági csapata. A serdülők összecsapásán a mieink számítottak az esélyesebbnek, ugyanis fiataljaink a hatodik, míg a vendégek az utolsó előtti helyen álltak a tabellán, ám az első félidőben alaposan megszenvedtek serdülőink a budaörsiekkel, s a szünetre 14-14-es állással vonultak a felek. A második harminc perc sem hozott dunaújvárosi örömjátékot, de feljavuló védekezéssel sikerült 26-23-as győzelmet aratni, így Meggyes Rita tanítványai két fordulóval a bajnokság vége előtt továbbra is a hatodik helyen állnak a táblázaton.
Az ifjúságiak összecsapása nem ígérkezett túl izgalmasnak, mivel a két csapat budaörsi mérkőzésén is kiütéses, 35-20-as győzelmet arattak fiataljaink, akik ezúttal sem spóroltak a gólokkal, s már az első félidőben tizenkilenc találatig jutottak úgy, hogy ellenfelüket mindössze tízszer engedték kapuba találni. A Kohász kézilabdázói a fordulás után sem vettek vissza a lendületből, tetemes előnyük ellenére is megtartották jó védekezésüket, s támadásban is ötletesen és pontosan játszottak. Ez azt is jelentette, hogy a második félidőt 20-9-re, míg a mérkőzést végül 39-19-re nyerte akadémiánk ifjúsági együttese, mely május 15-én az Érd elleni hazai találkozóval zárja a korosztályos bajnokság küzdelmeit.
További hírek
A sereghajtóhoz látogatunk
2023. ápr. 28.Ezúttal szeretné elkerülni a meglepetést akadémiánk felnőtt együttese a NEKA elleni bajnoki összecsapáson, melyet Balatonbogláron vívnak meg a mieink szombaton este hat órától.
Túl jól zárt a győri retesz
2023. ápr. 18.Hiába a jó kezdés, nem volt esélye a szoros meccsre akadémiánk felnőtt csapatának a remekül védekező címvédő ellen.
A címvédő ellen folytatjuk
2023. ápr. 17.A bajnoki aranyérem legnagyobb esélyese látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba kedden délután öt órától.
A Vác is meghajolt a Kohász előtt
2023. ápr. 15.Remek csapatmunkával, kiváló egyéni teljesítményekkel aratott 34-31-es győzelmet a Vác elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese.
Pastrovics Melinda is Dunaújvárosban!
2023. ápr. 14. #DKKA utánpótlásA korábbi válogatott, a Ferencvárossal magyar bajnok, EHF Kupa, valamint KEK győztes hálóőr a jövőben utánpótlás kapusedzői feladatokat lát el Akadémiánkon.
2015-16 EHF Kupagyőztes




