„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Felemás hétvége az NB I/B-ben

DKKA utánpótlás
2016. nov. 23.
  • Facebook

Ifjúsági együttesünk kikapott, a juniorok viszont nyertek az NB I/B szombati fordulójában.

Újabb fordulót rendeztek szombaton a női kézilabdázói NB I/B-s pontvadászatában, ahol akadémiánk junior és ifjúsági együttese is a Kozármisleny korosztályos csapatait fogadta. A Dunaújvárosi Sportcsarnokban lejátszott mérkőzéseken előbb ifjúsági együttesünk lépett pályára a vendégek juniorjai ellen, ám hiába vezettek az első félidő után már 13-9-re is a dunaújvárosi fiatalok, a térfélcserét követően feljavultak a kozármislenyiek, akik fordítani tudtak, s végül nagy csatában 21-22-es győzelmet arattak. A DKKA ifjúsági csapata így hét fordulót követően három győzelemmel és négy vereséggel áll a tizennégy csapatos mezőny hetedik helyén.

A juniorok nem a legjobb előjelekkel várták újabb felnőtt bajnokijukat, ugyanis legutóbbi két meccsüket elveszítették a másodosztályú pontvadászatban, de a tabella tizenegyedik helyét elfoglaló vendégekkel szemben így is György László gárdája volt az esélyes. Akadémiánk junior csapata igazolta is az előzetes várakozásokat, elsősorban jó támadójátékának köszönhetően már az első felvonás végén 17-12-re vezetett, s mivel ötfás előnyét még növelni is tudta a második harminc percben, végül 31-25-ös sikerrel lépett fel a bajnoki tabella ötödik helyére.

Eredmények

NB I/B junior bajnokság
DKKA (ifi) - Kozármisleny 21-22
 (13-9)

NB I/B felnőtt bajnokság
DKKA (junior) - Kozármisleny 31-25
 (17-12)

További hírek

Negyven percig küzdenie kellett a címvédőnek

Negyven percig küzdenie kellett a címvédőnek

2022. már. 19.

A végére azonban kinyílt az olló és sima vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt csapata a Ferencváros otthonában.

Látogatás a címvédőnél

Látogatás a címvédőnél

2022. már. 18.

A bajnoki tabellán második Ferencváros otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután kettő órától.

Játékosaink új szerepkörben

Játékosaink új szerepkörben

2022. már. 15. #DKKA utánpótlás

Felnőtt keretünk két tagja, Horváth Gréta és Polics Tímea megtisztelő feladatot kapott.

A címvédőt kaptuk

A címvédőt kaptuk

2022. már. 15.

Az M4 Sport Kézilabda Magazin c. műsorában élő soroláson derült ki, kivel elődöntőzik csapatunk.

Kár az első félidőért

Kár az első félidőért

2022. már. 12.

Korán tetemes hátrányba került, s bár nagyot küzdött és közel volt a pontszerzéshez, végül 30-29-re kikapott a Mosonmagyaróvár elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt csapata.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
NEKA
NEKA
már. 21.
17:00

DKKA
NEKA Csarnok Balatonboglár
2026-03-21T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat