„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Biztos siker Debrecenben

2015. jan. 14.
  • Facebook

Remek teljesítményt nyújtott a Debrecen elleni mérkőzés első félidejében együttesünk, mely már a szünetig eldöntötte a pontok sorsát, s bár a házigazdák jól küzdöttek, a mieink 38-32-es győzelmét nem fenyegette veszély.

A hazai pályán nagyon veszélyes Debrecen otthonában mérette meg magát ma este hat órától csapatunk a bajnokság tizennegyedik fordulójában. Mátéfi Eszter tanítványai esélyesként, de nehéz mérkőzésre számítva várták az összecsapást, mely előtt a DKKA szakvezetője elmondta, hogy csak kemény védekezéssel, s hatékony támadójátékkal lehet esélyük a sikerre.

Eredményes rohanás

A mérkőzés elején úgy tűnt, hogy a csapat tagjai meg is fogadják vezetőedzőjük tanácsait, hiszen fergetegesen kezdtek Ferlingék, akik több alkalommal állították megoldhatatlan feladat elé védekezésükkel a vendéglátókat, s az eladott labdákkal gyakorlatilag átrohantak ellenfelükön, így hiába kért már a hetedik percben időt Varga József, Azari, Bulath, Vincze és Ferling találataival 8-2-re meglépett ellenfelétől a Kohász. Együttesünk lendületét két egymás után szerzett góllal próbálta megtörni a DVSC, ám erre is volt válasza a Mátéfi-csapatnak, mely Azari újabb kettő, valamint Bulath és Triscsuk egy-egy találatával már a játékrész derekához érve kilencgólos előnyt épített fel (4-13).
A folytatásban viszont valamivel kiegyenlítettebb lett a játék képe, felváltva szerezték góljaikat a csapatok, így a két gárda közti nyolc-kilencgólos különbség állandósulni látszott. Együttesünk magabiztosan tartotta vezetését, Mátéfi Eszter mégis időt kért a 24. percben, valószínűleg a félidő véghajrájának fontosságára hívta fel tanítványai figyelmét (8-16). Akik nem is hibáztak az utolsó percekben, s előnyüket könnyedén megtartva, az első félidőben végül 21 találatig jutva vonulhattak a tízperces pihenőre (12-21).

Megtorpanással is biztosan

Tetemes hátránya tudatában sem adta azonban fel a Debrecen, mely a második felvonásban egymás után szerzett két góllal jelezte, hogy nem veheti félvállról csapatunk a folytatást. Ezzel együtt azonban úgy tűnt, hogy a Kohász gárdája kezében tartja a mérkőzést, mert hiába találtak be egyre gyakrabban a házigazdák Triffa kapujába, a 44. percben még mindig hét góllal állt jobban vetélytársánál együttesünk (22-29). A folytatás viszont egyáltalán nem úgy alakult, ahogy elképzeltük, mert a következő tíz percben egyértelműen jobbak voltak a hazaiak, akik védekezésben és támadásban is felül tudták múlni együttesünket, így hátárnyukat fokozatosan csökkentve feljöttek mindössze négy találatra (28-32).
Ahogy szorosabb lett a meccs, ismét összekapta magát a Kohász, mely két hazai támadást is kivédekezett, majd Bulath kettő és Azari egy góljával ismét meglépett ellenfelétől hét találatra, így az 55. percben már csak az volt a kérdés, hogy milyen arányban nyeri a mérkőzést együttesünk (28-35). A meccs véghajrájára valamelyest csökkent a koncentráció együttesünk oldalán, így a házigazdák egy góllal csökkenteni tudták hátrányukat, ám a DKKA biztos sikerét nem fenyegette veszély, s a mieink végül magabiztos, 38-32-es győzelemnek örülhettek a mérkőzés végén.

DVSC-TVP Aquaticum – DKKA
32-38
(12-21)
Részletes jegyzőkönyv hamarosan

 

További hírek

Negyven percig küzdenie kellett a címvédőnek

Negyven percig küzdenie kellett a címvédőnek

2022. már. 19.

A végére azonban kinyílt az olló és sima vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt csapata a Ferencváros otthonában.

Látogatás a címvédőnél

Látogatás a címvédőnél

2022. már. 18.

A bajnoki tabellán második Ferencváros otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután kettő órától.

Játékosaink új szerepkörben

Játékosaink új szerepkörben

2022. már. 15. #DKKA utánpótlás

Felnőtt keretünk két tagja, Horváth Gréta és Polics Tímea megtisztelő feladatot kapott.

A címvédőt kaptuk

A címvédőt kaptuk

2022. már. 15.

Az M4 Sport Kézilabda Magazin c. műsorában élő soroláson derült ki, kivel elődöntőzik csapatunk.

Kár az első félidőért

Kár az első félidőért

2022. már. 12.

Korán tetemes hátrányba került, s bár nagyot küzdött és közel volt a pontszerzéshez, végül 30-29-re kikapott a Mosonmagyaróvár elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt csapata.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
NEKA
NEKA
már. 21.
17:00

DKKA
NEKA Csarnok Balatonboglár
2026-03-21T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat