„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Tornagyőzelem Debrecenben

2014. dec. 19.
  • Facebook

Minden meccsét magabiztosan nyerte együttesünk a debreceni TVP Kupán, így első hellyel a zsebében térhetett hazai a kétnapos nemzetközi tornáról.

A házigazda Debrecen elleni 29-24-es sikert követően ma újabb két mérkőzés várt együttesünkre a TVP Kupán. Mátéfi Eszter tanítványai délelőtt fél tíztől a szlovák bajnok Michalovce ellen léptek pályára, s nem okozott számukra gondot találkozó megnyerése. Ferlingék 29-19-re ütötték ki ellenfelüket, így az utolsó mérkőzésük eredményétől függetlenül megnyerték a viadalt. A lengyel Beskid elleni zárómeccset ettől függetlenül becsülettel végighajtotta együttesünk, s 31-19-es győzelmet aratva, hibátlan teljesítménnyel fejezte be a viadalt.
Elégedetten nyilatkozott a torna után Mátéfi Eszter is, aki különösen játékosai hozzáállásával volt elégedett.
- Három mérkőzésből hármat megnyertünk, jogos volt az első helyünk, ráadásul a legjobb játékosnak Ferling Bernadettet választották meg a szervezők. Rendkívül hasznos volt számunkra ez a két nap, mert három különböző stílusú csapattal tudtunk játszani, ez remekül szolgálta a felkészülésünket. A keret azon játékosai is sok lehetőséget kaptak, akik eddig kevesebbet játszottak, s maximálisan éltek is a bizalommal. A folytatásban hétfőn két edzés vár ránk, kedden egyet gyakorlunk, majd délután fél háromtól a Fehérvár KC ellen lépünk pályára hazai környezetben.

Együttesünk mai eredményei:

DKKA – Iuventa Michalovce 29-19
DKKA – Olimpia Beskid 31-19

További hírek

Győzni kell a továbbjutásért

Győzni kell a továbbjutásért

2022. nov. 23.
Nem okozhat gondot akadémiánk felnőtt együttese számára a továbbjutás kivívása a Magyar Kupa harmadik fordulójában a KK Ajka vendégeként.
DKKA KIVÁLASZTÓ NAP - 2022.11.13.

DKKA KIVÁLASZTÓ NAP - 2022.11.13.

2022. okt. 25. #DKKA utánpótlás

Gyere el a próbanapunkra és mutasd meg magad Te is!

Szép győzelem a Budaörs ellen

Szép győzelem a Budaörs ellen

2022. okt. 22.

Jó védekezéssel, s egyre javuló támadójátékkal aratott megérdemelt, 26-22-es sikert a Budaörs elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese ma este.

Itthon javíthatunk

Itthon javíthatunk

2022. okt. 22.

A Budaörs elleni hazai összecsapáson kapaszkodna még feljebb a bajnoki tabellán akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután.

Dupla győzelem Érden

Dupla győzelem Érden

2022. okt. 21. #DKKA utánpótlás

Tegnap az U17 és az U19-es első osztályban szereplő csapataink is vendégként léptek pályára.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
már. 28.
17:00
Szombathelyi KKA
SZKKA
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2026-03-28T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat