„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Az ifjúságiak bírták jobban idegekkel

DKKA utánpótlás
2013. már. 03.
  • Facebook

A Dunaújvárosi Kohász KA - Fehérvár KC megyei rangadó az utánpótlás csapatok mérkőzéseivel indult. Szoros összecsapásokra számítottunk, és ebben nem is kellett csalódnunk. Bár mindkét mérkőzés eldőlni látszott a második félidőben, ritkán látható, izgalmas véghajrákat élvezhettünk. Illetve inkább csak az ifjúságiaknál élveztük...

 

 

DKKA - FKC NB I. ifjúsági 38:36 (20:16)

DKKA: Kaczor B. - Grosch V.(8), Iván E.(9), Szabó J.(4), Orbán Zs.(1), Boldizsár B.(6), Tolvaj-Sebestyén R.(2),  
cserék: Deák E., Berta B.(4), Udvardi L.(3), Klujber K.(1), Fehér N.

Nagy lendülettel, és különösen szélekről veszélyesen kezdte a játékot együttesünk. Az ellenfélnél az egykor dunaújvárosi Szemenyei Anna (csak névrokona az akadémia ügyvezetőjének) tartott lépést gólgyártásban a hazaiakkal, ám amikor Szabó Janka parádésan egy kézzel húz le egy hosszú indítást és lő gólt, már 9:6 ide. A 10. percben Berta Bianka lépett pályára és rögtön góllal mutatkozott be. Bravúrokat mutattak be a kapusok, és egy kihagyás a támadójátékban rögtön szorossá tette az állást. (11:10). Szerencsére Iván E. és Grosch V. megrázzák magukat, majd megkapjuk a mérkőzés első hétméteresét, amit Szabó J. értékesített. Két fegyelmezetlenség a félidő végén, így is biztos előny a szünetre (20:16).

A második félidő elején nagy rohamot indított a Fehérvár az egyenlítésért. Kemény adok-kapok alakult ki, sok szabálytalansággal, néha csapkodó játékkal. Előbb Udvardi L,, majd Klujber K. kapta feladatul az irányító semlegesítését követő emberfogással, s ez megzavarta a fehérváriakat (33:26). Rapatyi Tamás időkérése talán túlságosan is megnyugtatta a fiatalokat, hiszen a 6 gólos előny vészesen fogyni kezdett. 36:34 -es állásnál előbb Boldizsár B., majd Grosch V. vállalta el a lövést, szerencsére mindketten pontosan céloztak, így a különbség már nem változott.

DKKA - FKC  NB I. junior  30:32 (15:19)

DKKA: Csapó K. - Bab Á., Iván E.(9), Ujhelyi V.(2), Palaics B., Kemény D.(5), Nagy N.(3)  
cserék: Török D., Grosch V.(5), Boldizsár B., Szabó J.(1), Fodor N., Tolvaj-Sebestyén R., Orbán Zs.(5)

Ellentétesen indult a mérkőzés az ifjúsági találkozóhoz képest. A fehérváriak ragadták magukhoz az irányítást, és gyorsan megléptek a hazaiaktól. A 13. percben már 8:12 volt az eredmény, ami korai időkérést és cseréket eredményezett az akadémistáknál. Különösen a védőfal felállítása nem akart sikerülni, s amikor egy ziccernél fejbe dobták kapusunkat, majd 7 gólra nőtt a hátrány, komolyan el kezdtünk aggódni a lányokért. Szerencsére Nagy Niki elfutásos gólja megadta a jelet a a felzárkózásra, s ha egyenlíteni nem is, de "lőtávolon" belülre kerülni sikerült a félidőig (15:19).

A szünetben átrendezte a sorokat Takács Józsefné, és egy dinamikusabb csapat jött ki a pályára. Grosch V. elfutása után már csak két gól volt a különbség, sőt felzárkózhattunk volna egyre, de elügyetlenkedtük a támadást. Nagyon akart a csapat, védekezésben Fodor Noémivel sikerült megállítani a fehérvári betöréseket, beállós poszton pedig Orbán Zsófi volt ellenállhatatlan. Állandósult a két-három gólos különbség, hosszú percekig egyik csapat sem volt képes betalálni a hálóba. A 27. perchez 28:31 -es állásnál érkeztünk. Ekkor Iván Emese, majd Grosch Vivien volt eredményes (30:31). Az utolsó fél percben már mindenki a döntetlenért szorított, de a higgadt fehérvári játékosok góllal hűtötték le a reményeinket, és zárták le a találkozót (30:32)

Összességében igazságosan alakult a délután, élvezetes, jó mérkőzéseket láthatott a feltűnően szép számú nézősereg. A szoros eredmények ellenére is sportszerű, fair küzdelem folyt a pályán. Csak így tovább, lányok!

További hírek

Három napon át pattogott a labda

Három napon át pattogott a labda

2021. aug. 27. #DKKA utánpótlás

Ötödik alkalommal rendeztük meg a Horváth Nikolett emléktornát.

Győzelem a Kisvárda ellen is

Győzelem a Kisvárda ellen is

2021. aug. 27.

Szoros első félidő után négygólos, 28-24-es sikert aratott akadémiánk felnőtt együttese a Kisvárda ellen.

Biztos siker a Békéscsaba ellen

Biztos siker a Békéscsaba ellen

2021. aug. 26.

Tízgólos, 40-30-as győzelmet aratott a Békéscsaba elleni felkészülési mérkőzésen akadémiánk felnőtt csapata.

V. Horváth Nikolett Emléktorna

V. Horváth Nikolett Emléktorna

2021. aug. 24. #DKKA utánpótlás

Akadémiánk ötödik alkalommal rendezi meg utánpótlás tornát, mellyel a 2016 novemberében fiatalon elhunyt játékosuk emléke előtt tisztelgünk.

Tornagyőzelem Békéscsabán

Tornagyőzelem Békéscsabán

2021. aug. 21.

Hatgólos, 29-23-as sikert aratott akadémiánk felnőtt együttese a békéscsabai I. Szabó Károly Emléktorna döntőjében az Alba FKC ellen.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
már. 28.
17:00
Szombathelyi KKA
SZKKA
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2026-03-28T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat