„ACÉL A SZÍV!”
Hazai pályán szakadt meg a győzelmi sorozat
A mérkőzés elején kialakult hátrányt már nem sikerült ledolgoznia NB II-es csapatunknak.
DKKA – Gárdony-Pázmánd NKK II 27–36 (12–20)
Két idegenbeli győzelemmel kezdte a bajnokságot NB II-es együttesünk, amely szombaton először lépett pályára hazai közönség előtt. A Gárdony-Pázmánd NKK II azonban már a találkozó elején jelentős előnyt alakított ki, amelyet a Kohásznak a folytatásban nem sikerült ledolgoznia.
A mérkőzés első perceiben még fej fej mellett haladtak a csapatok, 2–2 után azonban a vendégek vették át az irányítást. A Gárdony sorozatban szerezte góljait, a nyolcadik percben már 9–2-re, a 13. percben pedig 12–4-re vezetett.
A mieink ezt követően rendezték játékukat, de a korán kialakult hátrányból a szünetig nem sikerült jelentősen faragni. Az első harminc perc végén 20–12-es vendégvezetést mutatott az eredményjelző.
A második félidőben küzdött a Kohász, és voltak biztató periódusai a csapatnak. Szűcs Zoé találataival, majd Szili Dóra és Dobos Hanna góljaival sikerült közelebb kerülni, a 40. perc környékére hét gólra csökkent a különbség. A Gárdony azonban nem engedte igazán közel a mieinket, és végül 36–27-es győzelemmel vitte el a két pontot Dunaújvárosból.
A DKKA legeredményesebb játékosa nyolc találattal Szűcs Zoé volt, Dobos Hanna öt, Bodnár Sára négy góllal zárt.

Zubai Gábor, vezetőedző:
„Sajnos a sok kihagyott hetes és ziccer meglátszik az eredményen, ettől függetlenül voltak nagyon szép periódusaink! Köszönjük az ultrák szurkolását! Ezt is meg kell szoknia a lányoknak!”
A mérkőzés eredményétől függetlenül külön köszönet illeti szurkolóinkat, akik nagyszerű hangulatot teremtettek a Városi Sportcsarnokban, és végig kitartóan biztatták a csapatot.

NB II Női-B csoport, 3. forduló
DKKA – Gárdony-Pázmánd NKK II 27–36 (12–20)
DKKA: Guld (kapus), Bakai (kapus), Szűcs 8, Dobos 5, Bodnár 4, Slezák 2, Vas 2, Szili 2, Bocskor 1, Titscher 1, Horváth 1, Csorba 1, Verbősy, Bálint, Penszki. Vezetőedző: Zubai Gábor.
További hírek
Támadásban nem ment a Kohásznak
2023. feb. 18.Sajnos nem tudta megtörni rossz sorozatát akadémiánk felnőtt együttese, mely a kétgólos, 22-20-as vereséget szenvedett az Alba FKC elleni hazai összecsapáson.
Itthon javíthatnak akadémistáink
2023. feb. 17.Az Alba FKC elleni megyei rangadóval folytatja a bajnokság küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese szombaton délután öt órától.
Debreceni továbbjutás a kupában
2023. feb. 15.Negyed óráig tudta tartani a lépést a házigazda DVSC gárdájával akadémiánk felnőtt csapata a Magyar Kupa negyedik fordulójában.
Kupacsata előtt az akadémisták
2023. feb. 14.Debrecenben, a Magyar Kupa negyedik fordulójában lép pályára akadémiánk felnőtt csapata szerdán délután öt órától.
Kár az első félidőért
2023. feb. 11.Komoly hátrányba került az első félidőben, így hiába hajrázott nagyot, végül vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese Békéscsabán.
2015-16 EHF Kupagyőztes





