„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Beharangozó | DKKA - TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE

DKKA felnőtt csapat
2024. nov. 08.
  • Facebook

Hazai pályán bizonyíthatunk a Békéscsaba ellen szombaton 17:00-kor a Városi Sportcsarnokban.

A múlt heti Mosonmagyaróvár elleni találkozó után Gulyás Péter együttese már a holnapi, Békéscsaba elleni hazai ütközetre készült egész héten. Sajnos a móvári vendégjáték során sok apró momentum volt, ami miatt nem sikerült a pontszerzés, de hatgólos hátrányból tettük rendkívül szorossá azt a mérkőzést, ez pedig megmutatta, hogy csapatként bármire képesek lehetünk a szezon során. Nem lesz kisebb a feladat szombaton sem, hiszen egy nagyon jó erőkből álló, a szezon során meglepeteséket okozó együttest fogadunk, akik az elző fordulóban Vácról hozták el a két pontot.

Nekünk ismét a saját játékunkkal kell foglalkoznunk, lehetőleg egy jó védekezéssel, kapusteljesítménnyel és kevés technikai hibával lehet esélyünk megszerezni a szezonbeli harmadik győzelmünket. Most is, mint szinte mindig szükségünk lesz szurkolóinkra, hiszen ebben a szezonban rendkívül kiélezett a női mezőny,  szinte az összes fordulóban akad meglepetés eredmény, így fontos pontot, pontokat szerezni ahhoz, hogy tartsuk a lépést a többi csapattal. Egyértelmű esélyese a holnapi találkozónak nincsen, a kulcspillanatokban hozott döntések, a labdabiztosabb csapat fogja megnyerni a soron következő 60 percet.

Várjuk kedves szurkolóinkat a csarnokba, a mérkőzést előtt lesz lehetőség belépőjegyet vásárolni a találkozóra.

Hajrá Kohász!
 


K&H női kézilabda liga | 8.forduló
2024.11.09.17:00 | Városi Sportcsarnok | Dunaújváros

DKKA - TAPPE-Békéscsabai NKSE
A mérkőzést élőben közvetíti az MKSZ YouTube csatornája:
https://www.youtube.com/live/rzFqpIZL3EM

 

 

 

 

További hírek

Sima győzelmek hazai pályán

Sima győzelmek hazai pályán

2019. okt. 10. #DKKA utánpótlás

Akadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is magabiztos sikereknek örülhetett a korosztályos bajnokságok újabb fordulójában.

Döntetlen Dorogon

Döntetlen Dorogon

2019. okt. 08. #DKKA utánpótlás

Kiélezett küzdelemben ért el 24-24-es döntetlent harmadik felnőtt NB I/B-s mérkőzésétén akadémiánk U19-es együttese.

Csapatépítő tréning a szigeten: előre főztek a medve bőrére...

Csapatépítő tréning a szigeten: előre főztek a medve bőrére...

2019. okt. 08.

Séfek csatájának „álcázott” csapatépítő tréninget tartottak a Szalki szigeten.

Vasvárisokat avattak felnőtt játékosaink

Vasvárisokat avattak felnőtt játékosaink

2019. okt. 03.

A Vasvári-Élményhét keretein belül tartották meg az elsősök avatását városunk legrégebbi oktatási intézményében.

Egy pont az MTK ellen

Egy pont az MTK ellen

2019. szep. 21.

Óriási küzdelemben, a hajrában háromgólos hátrányból felállva ért el 27-27-es döntetlent akadémiánk felnőtt csapata az MTK otthonában.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
már. 28.
17:00
Szombathelyi KKA
SZKKA
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2026-03-28T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat