„ACÉL A SZÍV!”
2 pontért utazunk Budaörsre!
Szombaton a női kézilabda NB I harmadik fordulójában a Budaörs vendége lesz a Dunaújváros együttese.Ellenfelünk egyaránt még pont nélkül áll, így nagy küzdelem várható.
Nem könnyű helyzetből várhatja következő bajnoki mérkőzését együttesünk, hiszen a Vasas elleni fájó vereség után rögtön egy élcsapattal, a Mol Esztergommal kellett szembenéznünk a második fordulóban. Bár a pontszerzés ott sem jött össze, a mutatott játék és a küzdőszellem már sokkal bíztatóbb képet festett.
Most pedig egy újabb sorsdöntő összecsapás következik: rangadóra készülünk a Moyra Budaörs ellen, amely a tabellán elfoglalt helyezés szempontjából kiemelt jelentőséggel bír. Mindkét csapat számára kulcsfontosságú ez a mérkőzés, hiszen az idény eleji pontgyűjtés hosszú távon is meghatározó lehet. A tét tehát nagy – mindkét fél kizárólag a győzelemben gondolkodik, ami garantálja, hogy feszültséggel teli, kiélezett csatára van kilátás.
Szurkolóink támogatására ezúttal is nagy szükség lesz akár a helyszínen, akár a képernyők előtt, ugyan is az MKSZ Youtube csatornája élőben közvetíti a találkozót!
https://www.youtube.com/live/T4-lZZ9x8WM?si=VD9uCktLFv7EBwjV
2025.09.27. 17.00 óra
Moyra Budaörs- DKKA
Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Budaörs
További hírek
DKKA Kiválasztó Nap - 2021.10.23.
2021. okt. 05. #DKKA utánpótlásLegyen PIROS betűs az ünnep, gyere és próbáld ki magad!
Idősebb csapatok ellen is felveszik a versenyt
2021. okt. 05. #DKKA utánpótlásKrupják-Molnár Beatrix csapata két fronton is helyt áll.
A véghajrá nem sikerült idegenben
2021. okt. 01.Közel ötven percig nyílt volt a mérkőzés, a végén azonban a mosonmagyaróváriak győzelemnek örülhettek a győzelemnek.
A Mosonmagyaróvár következik
2021. szep. 30.Idegenben, a Mosonmagyaróvár otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese pénteken este hat órától.
2015-16 EHF Kupagyőztes




