„ACÉL A SZÍV!”
PARÁDÉS RAJT – 43 GÓLOS KOHÁSZ-GYŐZELEM SZEKSZÁRDON!
Győzelemmel kezdte meg szereplését felnőtt csapatunk az NB II-ben: fiataljaink Szekszárdon léptek pályára, és már az első percektől egyértelművé tették, hogy a két pontért érkeztek!
A Kohász gyorsan magához ragadta a kezdeményezést. Fegyelmezett védekezéssel és lendületes támadójátékkal folyamatosan növeltük előnyünket, a szünetre pedig már 18–8-as DKKA-vezetéssel vonulhattak a csapatok.
A fordulás után sem lassítottak a lányok. Jöttek a gólok, tovább nőtt a különbség, és a mérkőzés hajrájára már nem maradt kérdés: ezt a meccset a Kohász viszi!

A lefújáskor 25–43 állt az eredményjelzőn!
Külön öröm, hogy a gólokon sokan osztoztak: Szűcs Zoé 9 találattal vezette a sort, Dobos Hanna és Bodnár Sára ötször-ötször, Kálmán Nóra-Henrietta négyszer volt eredményes.
Ez a siker most többről szól két bajnoki pontnál. Fiatal csapatunk hosszú és nehéz időszak után lépett pályára az új bajnokság első mérkőzésén – és győzelemmel válaszolt a pályán.
Szép volt, Lányok!
NB II | Szekszárdi Fekete Gólyák – DKKA 25–43 (8–18)
DKKA: Guld (kapus), Bakai (kapus), Bocskor 2, Szűcs 9, Titscher 2, Kálmán 4, Kerner 2, Verbősy 2, Dobos 5, Szabó 1, Horváth 2, Szili 3, Penszki 3, Bodnár 5, Csorba 3. Vezetőedző: Zubai Gábor.
További hírek
No mistakes from Győr in Dunaújváros
2024. Jan. 27.The defending champions from Győr confidently claimed two points from the Dunaújváros Sports Hall.
Budaörs turned the game
2024. Jan. 20.Our team was leading for most of the match at the home of Budaörs, but the hosts were more efficient in the final stage of the game and they got a 28-26 victory.
Another important win
2024. Jan. 13.Leading amost all the way through, after some real excitement we gained a three-goal victory at home against our rival, Kisvárda.
Victory and advancement in the Hungarian Cup
2024. Jan. 06.Leading almost all the way through, our first team won 31-27 against Békéscsaba and qualified for the fifth round of the Hungarian Cup.
Victorious farewell from the year 2023
2023. Dec. 30.Thanks to an excellent second-half-performance our team gained a comfortable win against Kozármisleny.
2015-16 EHF Kupagyőztes




