„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Papírforma eredmény

K&H női kézilabda liga
2025. Jan. 05.
  • Facebook

A sok egyéni hibával tarkított mérkőzésen a Debrecen magabiztosan győzött.

A mérkőzés előtt Dunaújváros önkormányzatának, illetve a DKKA-nak a képviselői köszöntötték a DVSC válogatott játékosait, edzőjét, akik a magyar nemzeti csapattal decemberben Európa-bajnoki bronzérmet szereztek.
A debreceniek kezdték a játékot, és 4 gólos előnyt szereztek, annak ellenére, hogy a Kohász jól védekezett, azonban támadásban nem tudtunk hatékonyak lenni. Mindent megtett együttesünk, de a 7. percben megfogyatkoztunk, Gerháth Kincső szabálytalan mozdulata piros lapot ért. A 9.percben már 6-1-re vezettek a debreceniek. Ekkor időt kért Gulyás Péter melynek köszönhetően visszajöttünk a meccsbe és a félidő közepén már csak 2-3 gól volt a különbség. Megrázta magát a Loki ezután ismét a DVSC percei következtek, és 10-16-al zárult az első félidő.Az utolsó másodpercekben a csereként beállt Wéninger Alexa időntúli hétméterest hárított bravúrosan.

A második játékrész sem indult túl jól számunkra ,a 36.percben már 10 gól volt a különbség.Gulyás Péter időt kért, de sajnos nem hozott áttörést az első félidőhöz képest, így a sok egyéni hibával tarkított mérkőzésen a Debrecen magabiztosan gyűjtötte be a 2 pontot.

Edzői értékelések :

Gulyás Péter: – Az öt-egyes védekezésünk volt az egyetlen értékelhető megoldás, körülbelül hat percig… Nemhogy egy súlycsoportban, de talán még egy ligában sem voltunk a Debrecennel… Nekünk jövő szombaton következik „élet-halál” meccs a Vasas ellen, egy ilyen vereség után is vagyunk annyira pozitívak mindannyian, játékosok, klubban dolgozó szakemberek, hogy erre a helyzetre tudunk megfelelő választ adni.
Szilágyi Zoltán: – Nem volt egyszerű a hetünk, sokan hiányoztak. A csapat nagy dicséretet érdemel, hiszen túljutottunk a nehézségeinken, koncentráltan, jól játszottunk, a védekezésünk az első perctől stabilnak bizonyult.

DKKA - DVSC Schaeffler 23-37 (10-16)

DKKA: Bartulovic (Wéninger) - Terzic 3, Somionka 2, Szalai, Török, Gerháth, Kellermann 7, Horváth A. 1, Kpodar 1, Paróczy, Luchies 7, Borgyos, Lakatos 1, Arany 1, Fehér. Vezetőedző: Gulyás Péter

sárga lap: 0 , piros lap: 1 (Gerháth Kincső)

További hírek

Step by step!

Step by step!

2020. Jun. 02.
Dorina Román, the young playmaker of the adult team is working hard for the goals she set for herself.
 
Four new signings at Kohász!

Four new signings at Kohász!

2020. May. 28.

DKKA will play their home matches of the 2020/2021 season in Érd. they also announced the signing of four new players at a press conference on Thursday.

Live: Press conference with announcements

Live: Press conference with announcements

2020. May. 27.
On Thursday we will be live from 11 a.m.!
 
Our team is announcing new signings and is trying to provide fans with other important information for next season within the framework of a press conference . The event can be followed online.
The goal was close, but then...

The goal was close, but then...

2020. May. 24. #DKKA utánpótlás

[Teener I.]

Our youngsters had a realistic chance of making it to the final four of the teener I. league.

We were finally able to meet! Everyone is healthy, the work can start!

We were finally able to meet! Everyone is healthy, the work can start!

2020. May. 18.

Now the full staff of DKKA appeared on Monday morning at the professional meeting that prepares the next season, to which the captain of the team, Babai Szalai, was also invited. Of course, everyone followed the emergency rules.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
NEKA
NEKA
Mar. 21.
17:00

DKKA
NEKA Csarnok Balatonboglár
2026-03-21T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat