„ACÉL A SZÍV!”
Papírforma eredmény
A sok egyéni hibával tarkított mérkőzésen a Debrecen magabiztosan győzött.
A mérkőzés előtt Dunaújváros önkormányzatának, illetve a DKKA-nak a képviselői köszöntötték a DVSC válogatott játékosait, edzőjét, akik a magyar nemzeti csapattal decemberben Európa-bajnoki bronzérmet szereztek.
A debreceniek kezdték a játékot, és 4 gólos előnyt szereztek, annak ellenére, hogy a Kohász jól védekezett, azonban támadásban nem tudtunk hatékonyak lenni. Mindent megtett együttesünk, de a 7. percben megfogyatkoztunk, Gerháth Kincső szabálytalan mozdulata piros lapot ért. A 9.percben már 6-1-re vezettek a debreceniek. Ekkor időt kért Gulyás Péter melynek köszönhetően visszajöttünk a meccsbe és a félidő közepén már csak 2-3 gól volt a különbség. Megrázta magát a Loki ezután ismét a DVSC percei következtek, és 10-16-al zárult az első félidő.Az utolsó másodpercekben a csereként beállt Wéninger Alexa időntúli hétméterest hárított bravúrosan.
A második játékrész sem indult túl jól számunkra ,a 36.percben már 10 gól volt a különbség.Gulyás Péter időt kért, de sajnos nem hozott áttörést az első félidőhöz képest, így a sok egyéni hibával tarkított mérkőzésen a Debrecen magabiztosan gyűjtötte be a 2 pontot.
Edzői értékelések :
Gulyás Péter: – Az öt-egyes védekezésünk volt az egyetlen értékelhető megoldás, körülbelül hat percig… Nemhogy egy súlycsoportban, de talán még egy ligában sem voltunk a Debrecennel… Nekünk jövő szombaton következik „élet-halál” meccs a Vasas ellen, egy ilyen vereség után is vagyunk annyira pozitívak mindannyian, játékosok, klubban dolgozó szakemberek, hogy erre a helyzetre tudunk megfelelő választ adni.
Szilágyi Zoltán: – Nem volt egyszerű a hetünk, sokan hiányoztak. A csapat nagy dicséretet érdemel, hiszen túljutottunk a nehézségeinken, koncentráltan, jól játszottunk, a védekezésünk az első perctől stabilnak bizonyult.
DKKA - DVSC Schaeffler 23-37 (10-16)
DKKA: Bartulovic (Wéninger) - Terzic 3, Somionka 2, Szalai, Török, Gerháth, Kellermann 7, Horváth A. 1, Kpodar 1, Paróczy, Luchies 7, Borgyos, Lakatos 1, Arany 1, Fehér. Vezetőedző: Gulyás Péter
sárga lap: 0 , piros lap: 1 (Gerháth Kincső)
További hírek
A nice win finally!
2021. Feb. 20.Leading the way, the adult team of our Academy won smoothly against Békéscsaba.
We make sure you will not miss a thing!
2021. Feb. 17. #DKKA utánpótlásThis week, our media team is planning several live broadcasts so our fans can follow the home matches of our teams.
We're out of the cup!
2021. Feb. 16.Our team travelled without its key players to Kisvárda to continue the contest in the Hungarian Cup.
Youngsters away from home
2021. Feb. 14. #DKKA utánpótlásOnly the U14s had the chance to compete at home this week.
Another defeat
2021. Feb. 13.Our team could not keep up a constant good performance throughout the match, which led to a painful defeat.
2015-16 EHF Kupagyőztes




