„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Az ifjúságiak túl a felkészülésen

DKKA utánpótlás
2024. Sep. 01.
  • Facebook

U20 csapatunk zárásaként Siófokon szerepelt a XIII. Instromet Kupán.

A lányok összesítésben ezüstérmet szereztek. Sipeki Levente, vezetőedző értékelte a lányok teljesítményét a kupán, és adott kis kitekintést a felkészülési időszak tapasztalatairól:

"Az első mérkőzésen az FTC fiataljaival találkoztunk, ahol rendkívül kellemetlen védekezéssel néztünk szembe, a második félidő utolsó részében sikerült kialakítani egy nagyobb különbséget, ami a végére meg is maradt. A második összecsapáson a Kozármisleny várt ránk, ami olyan szempontból is fontos volt, hogy legalább négyszer találkozunk majd velük különböző kiírásokban. Ezen a meccsen úgy éreztem végig a kezünkben volt az irányítás annak ellenére, hogy nem játszottunk tökéletesen. A fináléban végül olyan gárdával futottunk össze, akik az előző két mérkőzésükön magabiztos játékot mutattak, így nem volt kérdés döntőbe jutásuk. Azt gondolom a nap legjobb teljesítményét raktuk le az asztalra, ugyanakkor döntő szituációkban, amikor meg lehetett volna törni az ellenfelet, sorra rossz döntéseket hoztunk, így végig fej-fej mellett haladtak a csapatok. A végjátékban az döntött ki hibázik kevesebbet, bár támadtunk a döntetlen állásért, de sajnos nem sikerült egalizálni. Mindezek ellenére pozitívan értékelem a tornát, hiszen fejlődtünk ismét, és ez a legfontosabb."

A DKKA-nál ez a korosztály új edzővel készül. természetesen némi finomhangolás még szükséges, de a fejlődése a lányoknak jól látható.

"Új edzőként a keret 90%-a ismeretlen volt számomra, még mindig keresem néhány pozícióban a megfelelő páros kapcsolatokat. Bő a keret, így biztosan nagy verseny lesz csapaton belül. Teljesen helyénvaló, hogy itt-ott még akadozik a gépezet, hiszen új rendszert kértem a játék minden szegmensében. Jövő héten már Győrben játszunk bajnoki fordulón. Azt gondolom, ha ezen ritmusban haladunk, és hétről-hétre tudunk előre lépni és fejlődni, akkor rettentő nagy potenciál van ebben a csapatban." - tette hozzá a szakember.

 

Ezüstérem Siófokról!

Eredmények:

  • FTC U18 – DKKA 24-25
  • DKKA – Kozármisleny SE 21-17
  • DKKA – Bajnok DSE Nemesvámos 25:26

A torna legjobb játékosa:

  • Egejuru Euniké Sára

 

További hírek

Into the next round in the cup!

Into the next round in the cup!

2021. Jan. 23.

The adult team of our academy advanced to the fourth round of the Hungarian Cup, after winning today's clash in Szombathely.

They were hungry for success

They were hungry for success

2021. Jan. 23. #DKKA utánpótlás

Our U20 team achieved a ten-goal victory in the NB I/ B adult championship.

Girls on fire!

Girls on fire!

2021. Jan. 20. #DKKA utánpótlás

Both our teeners and youths kept the points home today.

Munkában az utánpótlás

The teeners in work already

2020. Jul. 28. #DKKA utánpótlás

They aim forefront finish in the league.

The youngsters played a double

The youngsters played a double

2020. Jul. 24.

Our youngsters competed against the Szombathely KKA both in the morning and in the afternoon.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
Mar. 28.
17:00
Szombathelyi KKA
SZKKA
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2026-03-28T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat