„ACÉL A SZÍV!”
Mert Adni (mindig) Jó!
Még csak most érkeztek, de már az újabb terveket szövögetik a Baráti Kör tagjai
Egyesületünk szoros kapcsolatot ápol az Adni Jó Kupa Baráti Kör Alapítvány tagjaival. Több korábbi kezdeményezés kapcsán írtunk már róluk, illetve elhivatottságukról felületeinken (például: itt), amellyel a lehetőségekhez mérten igyekeznek örömöt varázsolni olyanok életébe is, ahova egyébként sajnos nem sok jut. Céljaikkal, fáradhatatlan munkájukkal klubunk tagjai számára is példaképpé léptek elő, és ennek köszönhetően újabb és újabb lehetőségek adódtak, hogy az együttműködést még szorosabbra fűzzük. Vezetőségünk és játékosaink több ízben is ajánlottak fel mezeket, sportrelikviákat, melyeket a tettre kész csapat aukcióra bocsátotta, majd a bevételből beteg gyermekeket, rászoruló, nehéz sorsú családokat, illetve állatmenhelyeket támogattak, cserébe Horváth Péterék állandó vendégek a DKKA hazai meccsein, őszintén buzdítják a Csajokat.
A Baráti Kör képviseletében Horváth Péter és Szeglet Imre, illetve csapatunk részéről Szalai Babett és Kazai Anita egy újabb hasonló együttműködésnek köszönhetően látogatták meg vasárnap a Bercsényi utcai Jószolgálati Otthont. És ha már jöttek, akkor természetesen nem érkeztek üres kézzel; összesen több száz kilogramm tartós élelmiszert, köztük lisztet, étolajat, tésztát és konzerveket hoztak magukkal, amellyel az intézmény, illetve a bentlakó gondozottak számára nem mindennapi segítséget nyújtottak.

A Jószolgálati Otthon Közalapítvány részéről az ellátottak és a kollégák mellett Kecskés Rózsa, igazgató asszony, Csepelyi Anna, az ápoló otthon vezetője és Gózon-Erdélyi Henriett, kuratóriumi elnök fogadták a látogatókat. Az adományok átadása után a delegáció betekintést kaphatott az intézmény mindennapjaiba. Játékosaink számára igazán szívmelengető érzés volt, amikor a szobákat megtekintve a családi képek mellett korábbi csapatfotókkal, aláírókártyákkal is találkoztak a legelhivatottabb sportrajongók ágyai fölé ragasztva.

Az ápolók nem kis munkájának hála, a lakók nagy száma ellenére is rend van a helyiségekben, színes és kreatív programok gazdagítják a gondozottak életét. A látogatás során azonban egyértelművé vált, lenne igény további segítségnyújtásra is. Mint a séta során kiderült, nem elsősorban az ellátottak speciális szükségletei okozzák ugyanis a legnagyobb kihívást, hanem az otthon épületének, illetve berendezéseinek korából fakadó problémák, melyek kiküszöbölésére sokszor már nem jut elég idő és pénz.

Az Adni Jó Kupa Baráti Kör tagjai már a helyszínen újabbnál újabb ötletekről, lehetőségekről értekeztek, milyen segítséggel térhetnének vissza legközelebb az intézménybe. Ezeket egyelőre még fedje homály, azonban mi a DKKA-nál bízunk benne, hogy valamilyen módon csapatunk is közre tud majd működni.
További hírek
Useful and pleasant, trip with an advanced training for our photographers!
2017. Nov. 19.Our photo crew has been trying to do their best to immortalize the best moments of DKKA's home games. This time they got a nice present for their persistent work, they could attend to the weekend match of men's handball team, Pick Szeged against the spanish record champion, Barcelona. Of course they needed to watch the game through the objective. The guests of Dunaújváros were nice guests at least they brought some luck, as the home team could defeat the Spaniards for the first time ever since 2008, and this means, they are still in a good position in the group 'A' of EHF Champions League.
According to the participants DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews
2017. Nov. 19.According to the participants
DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews
Danish triumph at the arena today
2017. Nov. 18.After a one-goal defeat in Denmark we have lost our home game as well against Koebenhavn, that means that DKKA has been eliminated from the EHF Cup.
Only one goal down
2017. Nov. 11.A nice performance from the team, they had the lead most of the time throughout the game, but in the last minutes the Danish team was more precise at finishing.
As we have expected it!
2017. Nov. 08.During the first half there were some problems with the defending, but after the halftime the team took a jump start. With this victory the team got qualified to the fourth round of Hungarian Cup.
2015-16 EHF Kupagyőztes




