„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Rácalmáson a felnőttek

2022. Nov. 28.
  • Facebook

A decemberi hazai mérkőzéseit sajnos nem tudja Akadémiánk Dunaújvárosban lejátszani.

 

Tisztelt Szurkolóink!

Akadémiánk vezetősége úgy döntött, hogy felnőtt csapatunk az évben hátralévő hazai rendezésű találkozóit a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnokban játssza.

A változás egyelőre biztosan két mérkőzést érint, a december 2-án 17 órától megrendezésre kerülő DKKA – NEKA találkozót, illetve a december 18-án, szintén 17 órától a DKKA - Siófok KC összecsapást.

A csarnok befogadóképessége 280 fő, azonban ebből a jegyek 10%-a szabály szerint a vendég szurkolókat illeti, így előreláthatólag nagyjából 250 hazai szurkoló tud majd a személyesen részt venni a mérkőzéseken.

A megvásárolt hazai szezonbérletek természetesen Rácalmáson is érvényesek, ezeket a férőhelyeket azonban a befogadóképesség maximalizálása okán előzetes regisztráció alapján tudjuk biztosítani. Arra kérjük a bérlettel rendelkező szurkolóinkat, hogy a mérkőzések kapcsán az alábbi felületeken jelezzék, részt kívánnak-e venni a mérkőzésen. Szíves visszajelzésükre abban az esetben is számítunk, amennyiben esetleg nem kívánnak részt venni valamelyik találkozón.

 

  • DKKA - NEKA – bérletes regisztráció:

https://forms.gle/t3kJ2fqe7yuqbnHq8

 

  • DKKA - Siófok KC – bérletes regisztráció:

https://forms.gle/u8JhjXk4pXCNUhet9

 

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy mérkőzésjegy vásárlására a helyszínen korlátozott számban lesz csak lehetőség.

Szurkolóink megértését és együttműködését előre is köszönjük! Akadémiánk vezetősége dolgozik a megoldáson, reméljük, ez a helyzet csak átmeneti.

 

 

 

 

 

További hírek

Returning home from Érd with points in the pocket

Returning home from Érd with points in the pocket

2021. Oct. 29.

We had to fight hard for it, but we got the long-awaited victory!

Talented youngsters at our Sports Hall

Talented youngsters at our Sports Hall

2021. Oct. 26. #DKKA utánpótlás

Almost forty young handball players took part in our Academy’s “festive” selection day.

We got our opponent

We got our opponent

2021. Oct. 24.

A difficult but solvable task awaits us in the Hungarian Cup

A huge fight

A huge fight

2021. Oct. 20.

Adult ensemble of our Academy excelled for 45 minutes against the defending title holder, but Ferencváros with a better final part were able to win in the Dunaújváros Sports Hall.

No success this time

No success this time

2021. Oct. 01.

The match was open for almost fifty minutes, but in the end, Mosonmagyaróvár could enjoy the victory.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
NEKA
NEKA
Mar. 21.
17:00

DKKA
NEKA Csarnok Balatonboglár
2026-03-21T17:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat