„ACÉL A SZÍV!”
A DKKA-ból a válogatottba
Junior és ifjúsági korosztályból is meghívót kaptak játékosaink
Nem véletlenül hiányzott Farkas Johanna a legutóbbi, Mosonmagyaróvári KC elleni barátságos meccs során a csapatunk keretéből, hiszen meghívót kapott a junior válogatott edzőtáborába és soron következő felkészülési mérkőzéseire, és a mi akkori találkozónkkal párhuzamos időben zajló, Érd elleni összecsapáson képviselte a DKKA-t a nemzeti csapatban.
A jövő évi világbajnokságra készülő juniorválogatott három felkészülési találkozót játszott december derekán, egyet pont a mi csapatunk ellen, erről a találkozóról bővebben be is számoltunk (Női junior válogatott - DKKA 20-29, link: https://kohaszkezi.hu/hu/hir/5355), itt abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy a két csapat megegyezése alapján Johanna ezúttal a mieink - amúgy igencsak foghíjas - keretét erősítette. Nem is akárhogy, hiszen ezen a találkozón 5 góllal járult hozzá a Kohász sikeréhez.
A másik két válogatott találkozó közül az egyik a már említett Érd elleni mértkőzés volt, melyet Budaörsön rendeztek, a másik pedig egy nappal korábban szintén egy budaörsi összecsapás, melyet a hazai, Moyra-Budaörs Handball csapata ellen vívtak a fiatalok. Johanna a tőle megszokott agilis szervezőjátékkal és fontos gólokkal járult hozzá mindkét győzelemhez, ugyanis a Budaörsöt nagy küzdelemben 31-30-ra, míg az Érd csapatát 31-24-re győzte le a magyar női junior válogatott.
De nem csak Farkas Johanna kapott meghívót válogatott összetartásra, a DKKA-t képviselte a hónap elején a felnőtt csapatban az MKC ellen pár napja bemutatkozó Sztanó Kincső, illetve rajta kívül Kecskés Noémi is lehetőséget kaptak a bizonyításra. A hónap elején Gyálra utazhattak, ahol az ifi válogatott edzőtáborában vettek részt. Mindketten egyelőre az ifjúsági válogatott bő keretének tagjai, azonban a most zajló 4 nemzet tornán ezidáig még nem léptek pályára.
Gratulálunk a fiataloknak, csak így tovább!
További hírek
Ferenczy Fruzsina returns to Dunaújváros
2018. Apr. 27.Another young former DKKA player signs for the first team of the academy.
No chance against Ferencváros
2018. Apr. 25.A weak start in the first half decided the outcome of the match. The visitors won by ten goals, the final score is 25-35.
A very close defeat
2018. Apr. 14.It was an open game until the end, but Érd managed to win in the last minute and kept both points home.
Unaccommodating visitors we were
2018. Apr. 07.The hosts could not be entirely happy after the inauguration of their brand new arena.
2015-16 EHF Kupagyőztes




