„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Öt ifjúsági játékosunk is behívót kapott

DKKA utánpótlás
2021. Oct. 19.
  • Facebook

Október 4. és 7. között került megrendezésre az ifjúsági válogatott összetartása.

Fiatal Akadémistáink közül öten is részt vehettek Balatonbogláron az ifjúsági válogatott összetartásán. Zsiga Gyula, utánpótlás-fejlesztési igazgató, illetve Bohus Bea, vezetőedző Bartók Dorinát, Kecskés Noémit, Kiss Csengét, Szabó Aidát és Sztanó Kincsőt is meghívta a válogatott edzőtáborába, hogy megmutassák, mire képesek.

 

Nem kell kiemelni, hogy ez óriási megtiszteltetés Akadémiánknak. Megkérdeztük ezzel kapcsolatban szakmai igazgatónkat Bulath Anitát és utánpótlás szakmai vezetőnket, Kovács Istvánt is.

Bulath Anita: - Nagyon büszkék vagyunk az összetartásra meghívott fiatal játékosainkra, abszolút megérdemlik a bizalmat.  Fontos azt is kiemelnem, hogy ez egy hatalmas megtisztelés a klubnak és egyben pozitív visszacsatolás az edzők és a szakmai stáb felé is, hogy jó munka folyik az Akadémián. A lányoknak ez egy komoly lehetőség, egy mérföldkő az életükben, amely értékmérő is; innentől fogva azon kell dolgozniuk, hogy a következő, majd az azutáni válogatott összetartás során is szerepeljen a nevük. Ez csak az első lépcsőfok, de ha a szorgalom és a küzdeni akarás megmarad, akkor felfelé vezet az út.

Kovács István: - Amikor landolt a postafiókomban az email, az első gondolatom a büszkeség volt. Végigfutott az idegpályáimon, hogy ezek a gyerekek mennyit dolgoznak napról-napra, mennyi áldozatot hoznak hétről-hétre, hogy egyszer a felnőtt csapat játékosai legyenek.  Azért beszélek a felnőtt csapatról, mert úgy gondolom, hogy az ifjúsági válogatott összetartásán való részvétel egy jelentős állomása ennek az útnak. Ennek az öt lánynak - Bartók Dorina, Kecskés Noémi, Kiss Csenge, Szabó Aida, Sztanó Kincső - új motivációt adhat ez a lehetőség, amellyel ügyesen sáfárkodva messzire eljuthatnak. Külön öröm, hogy Sztanó Kincső helyi kötődésű, ami azt jelenti, hogy az első lépéseket ebben a csodálatos sportágban, helyi szakemberek segítségével tette meg. Természetesen a többi lány esetében is látom - pedagógiai szakzsargonnal élve - a hozzáadott értéket, amit kollégáim irányításával gyűjtögettek. Izgalommal várom pályafutásuk további alakulását, és az edzői stáb minden tagja nevében ígérem, hogy tudásunk legjavát adjuk, hogy álmaik valóra váljanak.

Akadémiánk kiválasztót tart 2006 és 2009-es születésű lányok részére. Még most sem késő regisztrálni Akadémiánk kiválasztójára, jelentkezz Te is!

Részletes információ és regisztráció itt:
https://forms.gle/jKQ8tyeQW1ao27qx6

Gyere el és próbáld ki magad!

További hírek

Useful and pleasant, trip with an advanced training for our photographers!

Useful and pleasant, trip with an advanced training for our photographers!

2017. Nov. 19.

Our photo crew has been trying to do their best to immortalize the best moments of DKKA's home games. This time they got a nice present for their persistent work, they could attend to the weekend match of men's handball team, Pick Szeged against the spanish record champion, Barcelona. Of course they needed to watch the game through the objective. The guests of Dunaújváros were nice guests at least they brought some luck, as the home team could defeat the Spaniards for the first time ever since 2008, and this means, they are still in a good position in the group 'A' of EHF Champions League.

According to the participants DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews

According to the participants DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews

2017. Nov. 19.

According to the participants
DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews

Danish triumph at the arena today

Danish triumph at the arena today

2017. Nov. 18.

After a one-goal defeat in Denmark we have lost our home game as well against Koebenhavn, that means that DKKA has been eliminated from the EHF Cup.

Only one goal down

Only one goal down

2017. Nov. 11.

A nice performance from the team, they had the lead most of the time throughout the game, but in the last minutes the Danish team was more precise at finishing.

As we have expected it!

As we have expected it!

2017. Nov. 08.

During the first half there were some problems with the defending, but after the halftime the team took a jump start. With this victory the team got qualified to the fourth round of Hungarian Cup.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
Nov. 05.
16:00

MTK
Dunaújváros, Sportcsarnok
2026-11-05T16:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat