„ACÉL A SZÍV!”
Küzdelmes döntetlen az ETO ellen
Fordulatos, nagy csatában ért el 29-29-es döntetlent a győri fiatalok ellen akadémiánk U20-as csapata az NB I/B-s felnőtt bajnokság nyugati csoportjának zárómeccsén.
(Fotó: Turcsán Fruzsi)
Az alapszakasz utolsó mérkőzését játszotta akadémiánk U20-as együttese az NB I/B-s felnőtt bajnokságban a Győri Audi ETO KC hasonló korosztályú csapata ellen szerdán délután. A forduló előtt fiataljaink az utolsó, míg a vendégek a hetedik helyen álltak a tabellán, így inkább a zöld-fehérek számítottak az összecsapás esélyeseinek.
A mindössze kilenc játékossal felálló Kovács-csapat azonban nem foglalkozott az esélyekkel, s igen bátran, eredményesen vetette magát a küzdelembe, így már a 9. percben háromgólos dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző (7-4). A Rába-partiak persze nem adták fel, s az első félidő derekához közeledve utolérték a mieinket, majd szűk tíz perccel a félidei szünet előtt a vezetést is magukhoz ragadták (13-14). Hiába lépett meg azonban kettővel is az ETO, Kovács István tanítványai remekül küzdöttek, Kecskés Noémi, illetve Husti Hanna találataival újra fordítottak, így 18-17-es fórral vonulhattak a pihenőre.
Ahogy az első felvonásban, úgy a másodikban is fordulatos, nagy csatát vívtak egymással a csapatok, melyben hol a vendégek, hol a mieink álltak közelebb a sikerhez, ám egy-két góllal egyik gárda sem tudott jobban elhúzni a másiktól (26-25). A véghajrá ennek megfelelően nagyon izgalmasan alakult, ám hiába vágott neki az utolsó percnek egygólos előnnyel a győri alakulat, Bartók Dorina előbb ziccert védett, majd a túloldalon Agócs Alexandra talált be szélről, 14 másodperccel a lefújás előtt, így a változatos, nagy iramú meccs végül 29-29-es döntetlennel ért véget.
Az alapszakasz ugyan ezzel a találkozóval lezárult akadémiánk U20-as csapata számára, ám így is maradt még feladata fiataljainknak, U22-es csapatunk június 20-án a keleti csoportot kilencedik helyen befejező Hajdúnánás ellen lép pályára az NB I/B osztályozóján.
DKKA U20 – Győri Audi ETO KC U20 29-29 (18-17)
DKKA U20: Bartók – Keresztes, Varjas 6, Papp 4, Kecskés 8, Ujházi, Gál 1, Agócs 5, Husti 5. Edző: Kovács István.
További hírek
A tough season awaits our team
2017. Sep. 07.Both the executive and the professional director of our Academy are looking forward to the new league season that starts on Saturday.
6 Bllion for our new arena
2017. Sep. 06.The Hungarian government has given its permission to the renovation of our current Arena and building a new one ant the same time the investment has got the priority task with high importance status.
A future twin town: Vukovar?
2017. Aug. 30.Marijan Pavliček, the deputy mayor of Vukovar and his delegation visited our Academy.
A tribute to Nikolett Horváth
2017. Aug. 22. #DKKA utánpótlásTwo age groups, all together eight teams join on Sunday to the tournament organized by our Academy in remembrance of Nikolett Horváth, playmaker of DKKA who tragically passed away at a very young age in 2016.
Kohász Cup has started on Friday
2017. Aug. 18.Six teams will participate on the two-day long contest in the arena of Dunaújváros.
2015-16 EHF Kupagyőztes




