„ACÉL A SZÍV!”
Sikerben bízva várjuk a Liga Kupa elődöntőjét
Már a fináléba jutás lesz a tét akadémiánk felnőtt együttese számára a Vasas elleni Liga Kupa találkozón ma délután.
Mindössze három nappal a Debrecen elleni bajnoki vereség után már újabb feladat vár akadémiánk felnőtt együttesére, mely ma délután öt órától a Liga Kupa elődöntőjének első mérkőzésén lép pályára a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Vágó Attila tanítványaira ismerős ellenfél vár a fináléba jutásért, ugyanis az a Vasas látogat ma a sportcsarnokba, mellyel már a sorozat csoportkörében is találkoztak a mieink, s idegenben 42-27-re, míg hazai környezetben 36-25-re győzték le vetélytársukat.
Az NB I/B Nyugati csoportjában listavezető fővárosiak a Kecskemétet búcsúztatták a negyeddöntőben kettős győzelemmel, míg a mieink az NB I-es Mosonmagyaróvár ellen nyertek előbb hét, majd öt találattal. A mai összecsapás, illetve a továbbjutás egyértelmű esélyesének a Kohász együttese számít, a két gárda eddigi eredményei, játékereje alapján nem okozhat gondot a mieinknek a mai győzelem megszerzése, ám ez nem jelenti azt, hogy ne kellene megküzdeni az előnyért, stabil, jó játékra lesz szükség ahhoz, hogy olyan eredményt érjenek el a mieink, amivel még nyugodtabban várhassák a május 17-i budapesti visszavágót.
Bár szombattól már a védettségi igazolvánnyal rendelkezők látogathatják a különböző sporteseményeket, mint azt akadémiánk vezetésétől megtudtuk, egyelőre még zárt kapuk mögött vívja meg meccseit együttesünk, így a mai Vasas elleni csatát is csak online követhetik figyelemmel drukkereink.
További hírek
We're almost in the next round
2018. Oct. 13.A clear victory away against the swiss opponent, Spono Eagles in the second round of the EHF Cup.
Join the Academy of DKKA!
2018. Oct. 05. #DKKA utánpótlásOur Academy invites girls born in 2004, 2005 and 2006 for a common training and for an open day in the Rudas secondary school.
A close defeat from the tite holder
2018. Sep. 22.Although we did not get a point we managed to play a tough game against Győri Audi ETO KC tonight.
Fradi won at the arena tonight
2018. Sep. 19.For 40 minutes we could keep up with the pace of Ferencváros, but then atowards the end the opponent could score easy goals.
An important win
2018. Sep. 15.We kept the lead that was gained during the first half and won the game in Békéscsaba.
2015-16 EHF Kupagyőztes




