„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Karantén-bajnokság!?

2020. Oct. 09.
  • Facebook

A DKKA mellett a Szombathelynél, az Érdnél, valamint a Debrecennél is találtak fertőzött játékost. A férfiaknál is több klub karanténba került: Ferencváros, Dabas,Tatabánya. 

Az együttesek karantéba kerültek, a mérközések elmaradnak, a bajnokság hektikussá vált, de akik tudnak játszanak.

Vágó Attila, a DKKA vezetőedzője a héten megjelent interjújában azt mondta, attól tart, a kötelező tesztelés bevezetése után emelkedhet a pozitív esetek száma. Sajnos igaza lett, hiszen az első alkalom után a DKKA két játékosánál is pozitív lett a PCR-tesztelés eredménye. Így elmarad a DKKA péntekre tervezett hazai bajnoki mérkőzése az MTK ellen. A teljes csapat és a szakmai stáb csütörtöktől tíz napra hatósági házi karanténba került, így a jövő heti mérkőzéseiket sem tudják lejátszani. 

Vágó Attila tud előre tervezni? - kérdezte még a hét elején a DUOL vezetőedzőnket:
– Á, dehogy. Mindig a következő találkozóig nézünk előre, azon legyünk túl. Nagyon örülünk neki, hogy tudunk játszani, sportolni, de, hogy mit hoz a holnap, senki nem tudja. Így nehéz és értelmetlen bármilyen szezon végi célokról is beszélgetni ennyi bizonytalansági tényező mellett. - sajnos Attila jól érezte! További részletek a DUOL interjúban: https://www.duol.hu/vezeto-hirek/tervezni-csak-a-kovetkezot-lehet-386219...

Hétfőtől minden NB I-es csapat számára kötelezővé tette a Magyar Kézilabda Szövetség a bajnoki mérkőzéseik hetében koronavírus-fertőzést kimutató PCR-teszt elvégzését. Az előírásnak megfelelően a péntekre kitűzött DKKA – MTK Budapest összecsapásra készülve a Kohász játékosai is átestek a tesztelésen. Az orrból és garatból vett nyálkahártyakenet laboratóriumi vizsgálatai során két játékosnál mutatták ki a Covid–19-fertőzést. Szerencsére mindkét játékos teljesen tünetmentes, egészségükért egyelőre nincs ok aggódni, azonban a csapat rövid- és középhosszú távú terveit is alaposan átírja ez a helyzet. A karanténra kötelezett játékosok és munkatársak a klubtól minden segítséget megkapnak, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenséggel vészeljék át ezt az időszakot – áll a DKKA lapunkhoz eljuttatott csütörtöki közleményében.

A protokoll szerint ebben az esetben a negatív tesztet produkáló játékosok és a csapat tagjaival szoros kontaktusban lévő stábtagok számára is kötelező tíz nap hatósági házi karantén miatt már teljesen biztos, hogy a következő három mérkőzését le kell mondania a DKKA-nak. Ennek értelmében az első valóban hazai pályán, vagyis Dunaújvárosban, a helyi sportcsarnokban tervezett, pénteki MTK Budapest elleni találkozó mellett a jövő hét szerdai, váci idegenbeli, továbbá a jövő hét szombati, Mosonmagyaróvár elleni hazai mérkőzéseket is el kell halasztani.


A Magyar Kézilabda Szövetség héten született döntése értelmében a férfi és a női NB I-ben is június 30-ig kell majd lejátszani a koronavírusos megbetegedések miatt elhalasztott mérkőzéseket. Szintén új rendelkezés, hogy a versenykiírás módosítása után találkozó kizárólag akkor halasztható el, ha egy csapatot hatósági karantén alá vontak a mérkőzés idejére, vagy a megbetegedések miatt nem áll rendelkezésére elegendő számú játékos.
A férfiak augusztus végén indult élvonalában már tizennégy, a szeptember elején rajtolt női bajnokságban mostanáig tizenegy mérkőzés maradt el a koronavírus miatt, ám a kötelező tesztelések bevezetésével, mint ahogy ez az első héten be is igazolódott, a halasztott mérkőzések száma jelentősen megugorhat. A férfiaknál is több klub karanténba került, a Ferencvárosnál és a Dabasnál találtak pozitív eseteket, a Tatabányánál pedig a múlt héten.

Forrás: DKKA menedzsment, DUOL

 

 

További hírek

Useful and pleasant, trip with an advanced training for our photographers!

Useful and pleasant, trip with an advanced training for our photographers!

2017. Nov. 19.

Our photo crew has been trying to do their best to immortalize the best moments of DKKA's home games. This time they got a nice present for their persistent work, they could attend to the weekend match of men's handball team, Pick Szeged against the spanish record champion, Barcelona. Of course they needed to watch the game through the objective. The guests of Dunaújváros were nice guests at least they brought some luck, as the home team could defeat the Spaniards for the first time ever since 2008, and this means, they are still in a good position in the group 'A' of EHF Champions League.

According to the participants DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews

According to the participants DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews

2017. Nov. 19.

According to the participants
DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews

Danish triumph at the arena today

Danish triumph at the arena today

2017. Nov. 18.

After a one-goal defeat in Denmark we have lost our home game as well against Koebenhavn, that means that DKKA has been eliminated from the EHF Cup.

Only one goal down

Only one goal down

2017. Nov. 11.

A nice performance from the team, they had the lead most of the time throughout the game, but in the last minutes the Danish team was more precise at finishing.

As we have expected it!

As we have expected it!

2017. Nov. 08.

During the first half there were some problems with the defending, but after the halftime the team took a jump start. With this victory the team got qualified to the fourth round of Hungarian Cup.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
Nov. 05.
16:00

MTK
Dunaújváros, Sportcsarnok
2026-11-05T16:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat