„ACÉL A SZÍV!”
Fejér megyei rangadó: Alba Fehérvár KC - DKKA
Fantasztikusi győzelem után idén először idegenben kell a lányoknak varázsolni. Bulath Anita kiesésével Vágó Attillának ismét újra kellett gombolni a DKKA kabátját. De az vezetőedző és a lányok is elszántak, két pontért utaznak Fehérvárra szerdán.
A meccset 18:30 játszák a csapatok közönség előtt, ami a mindkét csapatnak újdonság lesz. Az Alba Fehérvár KC az első fordulóban az MTK otthonába látogatott és 7 gólos vereséget szenvedett (35:28) a mieinket az I.BioTechUSA kupa döntőjében szintén legyőző budapesti együttestől. Az a mérkőzés is, ahogy a DKKA -Szombathely KKA meccs Ráclmáson(24:23) zárt kapus volt, így mindkét csapat először játszhat bajnoki meccset a 2020/21-es szezonban közönség előtt. Azonban a mérkőzés látogatásnak szigorú feltételei vannak, amit mindenkinek be kell tartani.
FIGYELEM, FONTOS TUDNIVALÓK! Az ALBA Fehérvár KC tájékoztatása a mérkőzés rendszabályairól:
Az összecsapás nyílt lesz, nincs nézőszám korlátozás. Pénztárnyitás:17:30. A csarnok bejáratánál test-hőmérsékletet mérés (37,5 C felett a belépés nem megengedett). A maszk használata kötelező. A hőmérséklet mérés után kötelező a kézfertőtlenítés a kijelölt pontokon. A csarnok első sorai le lesznek zárva, ott nézők nem foglalhatnak helyet. A vendég szurkolókat tisztelettel kérik, hogy a csarnokba megafont-, sípot-, kereplőt - és dudát ne hozzanak, azok használata a KÖFÉM Sportcsarnokban 2020.09.01-től TILOS!

Online mérkőzés közvetítés nem lesz és a vendég csapat részéről sem tudnak technikai stábot fogadni, így a mérkőzés csak a helyszínen tekinthető meg!
JEGYÁRAK:
vendég teljes áru jegy - 1500 Ft;
kedvezményes diák - és nyugdíjas jegy - 1000 Ft
A beharangozó két játékosa a képen: Moutsogianni Theodora és Tricsuk Krisztina erre a szezonra mezt cserélt. "Mutso" az előző szezonban még Fehérváron, míg "Tris" Dunaújvárosban játszott. Idén ez fordítva van!
Bár Mutsogianni még nem valószínű, hogy játszik, hiszen alig 3 hete műtötték a térdét és még nem teljesen kész a harcra, de hamarosan visszatér a pályára.

További hírek
A late FTC win
2019. Sep. 13.For fifity minutes the supporters could see two even teams on the court, then last year's silver medalist managed to get the upper hand.
We'd needed just a little more
2019. Sep. 07.On a well-fought game we suffered a one goal defeat from our rival.
A Close victory in the first game
2019. Aug. 31.After two tough halves our team managed to get the upper hand on the season opening in Békéscsaba.
Soon the season tickets go on sale
2019. Aug. 22.We expect the season tickets to go on sale at the end of next week
An interview with Željana Stojak
2019. Jul. 28.We asked our new goalkeeper before the training camp in Szekszárd.
2015-16 EHF Kupagyőztes




