„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Javítani kell a hibákat

2019. Nov. 07.
  • Facebook

A Kisvárda elleni mérkőzéssel folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit pénteken este akadémiánk felnőtt csapata.

Nem várt, fájdalmas vereséget szenvedett a K&H női kézilabda liga legutóbbi fordulójában akadémiánk felnőtt együttese a Szombathely ellen, így György László tanítványai nem tudtak elmozdulni a tabella kilencedik helyéről. Kézilabdázóink sajnos nagyon rossz napot fogtak ki a répcelaki találkozón, ám sokáig nem búslakodhattak a 23-18-as vereség után, hiszen a héten újabb komoly feladat vár a csapatra, mely pénteken este hat órától a Kisvárda ellen lép pályára Szekszárdon.

Az akadémisták holnapi vetélytársa eddig lejátszott nyolc mérkőzésén három győzelemnek örülhetett, s egy döntetlen mellett négy alkalommal szenvedett vereséget, így hét szerzett ponttal a hetedik helyen áll a bajnokságban. Éppen ezért nem is feltétlenül a mieink számítanak az összecsapás esélyeseinek, ám György László vezetőedző bízik abban, hogy a héten sikerült maguk mögött hagyniuk a Szombathely elleni vereséget, s képesek lesznek visszatalálni ahhoz a játékhoz, mely a közelmúltban jellemezte a csapatot.

- Az az igazság, hogy a Szombathely elleni mérkőzésen, amit lehetett hibázni, azt a játék minden elemében el is követtük. Persze vannak mindenkinek rossz napjai, de jó lett volna, ha két játékosnak csütörtökön van rossz napja, egynek pénteken, megint kettőnek szombaton, hatnak pedig vasárnap. Ezzel nem is lett volna baj, de most mindenkinek szombaton volt rossz napja, szétszórtak voltunk, így ezen a meccsen csak magunkat hibáztathattuk a vereségért, elsősorban támadásban voltunk gyengék, s ezt a tizennyolc lőtt gólunk is mutatta. Előre kell azonban néznünk, mert pénteken a Kisvárdával játszunk, méghozzá egy olyan mérkőzést, melyen nem mi leszünk az esélyesei. Összetételben egy jobb csapatról van szó, de megpróbáljuk azokat a hibákat kijavítani, amiket legutóbb elkövettünk. Elsősorban a fejekben kell rendet tenni és vissza kell térnünk abba a tempóba, gondolkodásba, amelyben voltunk, jól, bátran kell beleállnunk a mérkőzésbe, támadásban és védekezésben is extrát kell nyújtanunk ahhoz, hogy megszerezzük a két bajnoki pontot.

További hírek

U14 round in Dunaújváros at the weekend 

U14 round in Dunaújváros at the weekend 

2021. Feb. 11. #DKKA utánpótlás

Beside our teams DKKA and DKKA Mezőszilas, three other teams are arriving to the Univerisity's sports hall on Sunday.

They continue elsewhere

They continue elsewhere

2021. Feb. 11.

Fruzsina Ferenczy and Natalie Schatzl will both continue their careers in the Vác in the 2021/2022 season.

Good results from our younger ones

Good results from our younger ones

2021. Feb. 09. #DKKA utánpótlás

Our teener teams and the youths won their matches, unfortunately it is another defeat for the U20 among the adults.

Could have turned out otherwise

Could have turned out otherwise

2021. Feb. 06.

Despite a good second half and the 29 goals scored, our team suffered a 34-29 defeat against Mosonmagyaróvár, mainly due to their missed chances.

Live: DKKA II. - Szentendrei NKE (Teener II.)

Live: DKKA II. - Szentendrei NKE (Teener II.)

2021. Feb. 04. #DKKA utánpótlás

From 16:45 today you can watch our live broadcast from the Teener second division against Szentendrei NKE. Come on, Kohász!

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
Nov. 05.
16:00

MTK
Dunaújváros, Sportcsarnok
2026-11-05T16:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat