„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Hatgólos vereség a NEKA ellen

DKKA utánpótlás
2019. Apr. 06.
  • Facebook

Jól kezdett, jól hajrázott, de így is hatgólos vereséget szenvedett a NEKA elleni NB I/B-s felnőtt mérkőzésen akadémiánk U19-es csapata.

Újabb rangadó várt pénteken délután akadémiánk U19-es együttesére, mely a Nemzeti Kézilabda Akadémia ellen folytatta az NB I/B-s felnőtt bajnokság küzdelmeit. A Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett összecsapáson a mieink több kulcsjátékosukat, Mihály Petrát és Jovojity Jovanát is nélkülözték, így a tabella második helyén álló balatonbogláriak számítottak az esélyesebbnek.

A mieink azonban ennek ellenére is jól kezdték a mérkőzést, Koronczai és Gengeliczky góljaival sikerült korán háromfás előnyt szerezniük, ám a vendégek az első félidő derekára ledolgozták hátrányukat (8-8). A folytatásban több hibát is elkövettek támadásban a dunaújvárosi fiatalok, s ezt könyörtelenül kihasználta az ellenfél, mely négy góllal meglépett a mieinktől, s ugyan a játékrész utolsó tíz percében újra pontosabban játszottak kézilabdázóink, a szünetre a NEKA vonulhatott 15-12-es vezetéssel.

A fordulás után sajnos újra jöttek az eladott labdák, a kimaradt ziccerek, így az ellenfél tovább növelte előnyét, így bő negyed órát követően sajnos már csak az volt a kérdéses, hogy milyen arányban nyeri a meccset Kiss Szilárd alakulata (15-24). Együttesünk azonban a tetemes hátrány ellenére sem adta fel a küzdelmet, s az utolsó tíz percet sikerült is három góllal megnyernie, ám ez most csak az eredmény kozmetikázására volt elég, mert a meccset végül 26-20-ra a NEKA nyerte, mely újabb sikerével átvette a vezetést a bajnokságban, míg a mieink maradtak a tabella hatodik helyén.

DKKA U19 – NEKA 20-26 (12-15)

Gólszerzőink: Fodor Neszta 5, Koronczai Petra 4, Frányó Laura 4, Gengeliczky Lili 3, Takács Cecília 2, Matucza Gabriella 1, Glofák Eszter 1.

Galéria: 

További hírek

This time we won!

This time we won!

2017. Aug. 16.

Our team scored two more goals than its opponent and won the match with a final a score 35-33!

A calm win at the arena

A calm win at the arena

2017. Aug. 10.

Our team has won easily against its second league opponent, Szeged KKSE during today's pre-season friendly.

Teener and youth tournaments

Teener and youth tournaments

2017. Aug. 09. #DKKA utánpótlás

Dunaújvárosi Kohász Handball Academy is organizing youth tournaments this week on Thursday and Friday. All the kind supporters are welcome.

The schedule of the pre-season is ready

The schedule of the pre-season is ready

2017. Jul. 19.

The adult team of DKKA will play several matches until the start of the season

We got our opponent in EHF Cup

We got our opponent in EHF Cup

2017. Jul. 18.

Bosnian HZRK Grude or Romanian CSM Roman will be our opponent in the second round of the international competition.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU20 I. osztály-Nyugat

Érd
Nov. 11.
18:00

DKKA
Érd, Érd Aréna
2026-11-11T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat