„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

A Kisvárda következik

2019. Mar. 26.
  • Facebook

A Kisvárda elleni hazai találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket szerdán este akadémiánk felnőtt csapata.

A Magyar Kupa négyes döntője után másfél hetes szünet várt akadémiánk felnőtt együttesére, mely legközelebb szerdán este hat órától lép pályára a K&H női kézilabda ligában. György László tanítványai a tabella hetedik helyén álló, az utóbbi időben meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtó Kisvárda gárdáját látják vendégül este hat órától a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, méghozzá egy olyan mérkőzésen, mely egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek a mieink számára.

Együttesünk szerdai vetélytársa meglehetősen hektikus teljesítményt nyújt az utóbbi időben, hiszen amellett, hogy képes volt nagyon megszorítani a BL-címvédő győrieket (28-30), kikapott a Mosonmagyaróvártól, illetve legutóbbi hat találattal a Debrecen együttesétől is. A két gárda őszi mérkőzésén a remek légiósokkal (legutóbbi meccsükön 12-en voltak a keretben) felálló Kisvárda aratott 30-23-as győzelmet, vagyis van miért visszavágnia a Kohász csapatának, mely igyekszik a lehető legjobban felkészülni a szerdai bajnokira, s mint azt György László vezetőedző elárulta, ahhoz, hogy jó eredményt érjenek el, muszáj lesz hatvan percen keresztül jól teljesíteniük.

- Az elmúlt időszakban kissé foghíjasan gyakoroltunk, ugyanis a korosztályos és felnőtt válogatottjaink hiányoztak, így volt, hogy csak nyolc játékossal tudtunk edzést tartani. Ennek ellenére megpróbáltuk kihozni a legtöbbet a gyakorlásokból, játszottunk edzőmérkőzéseket is, de igazán csak vasárnaptól tudtunk teljes kerettel készülni a szerdai találkozóra. A Kisvárdának minden poszton megvan a megfelelő játékosa, látható, hogy az irányító és a beálló kapcsolata nagyon erős náluk, erre mindenképpen kiemelt figyelmet kell majd fordítanunk védekezésben, míg támadásban nagyon bízom abban, hogy átlövésben erősek, hatékonyak leszünk, s akkor tudunk vívni egy olyan csatát, amiből akár győztesen is ki tudunk kerülni. Sajnos az utóbbi időben több mérkőzésen is előfordult, hogy egy-egy rosszabb periódussal magunkat hoztuk nehéz helyzetbe, igaz volt ez az Érd és a Győr elleni bajnokin, de ebben a hibába beleestünk a Magyar Kupa bronzmeccsén is az Érd ellen. Vannak ilyen tízperces kihagyások, ezért muszáj lesz az első perctől az utolsóig koncentrálnunk, s ezeket a hullámvölgyeket kiszűrni a játékunkból.

További hírek

Into the next round in the cup!

Into the next round in the cup!

2021. Jan. 23.

The adult team of our academy advanced to the fourth round of the Hungarian Cup, after winning today's clash in Szombathely.

They were hungry for success

They were hungry for success

2021. Jan. 23. #DKKA utánpótlás

Our U20 team achieved a ten-goal victory in the NB I/ B adult championship.

Girls on fire!

Girls on fire!

2021. Jan. 20. #DKKA utánpótlás

Both our teeners and youths kept the points home today.

Munkában az utánpótlás

The teeners in work already

2020. Jul. 28. #DKKA utánpótlás

They aim forefront finish in the league.

The youngsters played a double

The youngsters played a double

2020. Jul. 24.

Our youngsters competed against the Szombathely KKA both in the morning and in the afternoon.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
Nov. 05.
16:00

MTK
Dunaújváros, Sportcsarnok
2026-11-05T16:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat