„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Nemzetközi színvonalú csarnok

2019. Mar. 15.
  • Facebook

Cserna Gábor, Dunaújváros MJV polgármestere az új sport – és rendezvénycsarnok beruházás kapcsán csütörtökön bejárást tartott a média képviselőinek jelenlétében. (forrás: DUOL.hu/Várkonyi Zsolt)

A polgármester a helyszínen emlékeztetett arra, hogy a Magyar Közlönyben három, Dunaújváros számára mérföldkőnek számító kormányhatározat jelent meg március 5-én: a kormány döntött a Modern Városok Program keretében az Aquantis élményfürdő felújítását és fürdőpark kialakításának, valamint ehhez kapcsolódóan szálloda és rendezvényközpont létesítésének támogatásról, továbbá a dunaújvárosi Kézilabda Akadémia módosított beruházási programjának támogatásáról.

A Kézilabda Akadémia két ütemben megvalósuló beruházásának megvalósítására hatmilliárd forintot biztosított a kormány a megjelent határozat szerint. Első ütemben – idén ősztől – elbontják a kézilabdacsarnokot, majd egy korszerű újat építenek fel, második ütemben szállás, egyéb létesítmények, parkolók felújítása történik meg a tervek szerint 2021. év végéig. A polgármester felelevenítette azt, hogy Dunaújváros már közel húsz éve a Nemzet Sportvárosa, és ma nincs olyan dunaújvárosi család, akinek baráti, rokoni környezetében ne lenne olyan sportot szerető polgár, aki ne érdeklődne valamelyest a sport és a sportberuházások iránt.

A két ütemben megvalósuló beruházás megvalósítására hatmilliárd forintot biztosított a kormány

A polgármester elmondta, hogy a kormány nemzetgazdasági szempontból is kiemelt módon kezeli ezt a beruházást, ami annyit jelent, hogy a különböző közigazgatási eljárások soron kívül történnek majd meg. Most pedig a forrás biztosítása történt meg a kormányhatározatban. A polgármester bemutatta az új csarnok koncepció és látványterveit, amelyek megvalósulását követően méltó körülmények között lehet majd lebonyolítani a sporteseményeket és a város közösségi életéhez köthető iskolai, kulturális rendezvényeket is. Fontos kiemelni, hogy az új sport- és rendezvénycsarnok építtetője és a tulajdonosa is a város lesz.

Cserna Gábor külön megköszönte a bejáráson résztvevő Nyakacska Zsolt, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) ügyvezető igazgatója és Sági Péter, az önkormányzat nevében eljáró DNV Zrt. vezérigazgatója eddigi korrekt és rugalmas együttműködését, hiszen ez a beruházás közös érdeke a városnak, a sportszerető közönségnek, a sportlétesítményt használó sportolóknak, az akadémiának egyaránt, hogy ez mielőbb időben, a jogszabályi környezetnek megfelelően megvalósuljon.

Cserna Gábor tisztelettel adózott Kulcsár Anita emlékének Fotó: Hankusz Kálmán

A polgármester nagy tisztelettel adózott a fiatalon elhunyt válogatott kézilabdázó, Kulcsár Anita emlékének, akiről amennyiben a közgyűlés is jóváhagyja, az új sportcsarnokot is elnevezhetik majd.

Méltó körülményeket teremt majd

Nyakacska Zsolt, a DKKA ügyvezető igazgatója elmondta, sok emlék kötődik a „régi” sportcsarnokhoz és bízik abban, hogy majd az újhoz is. Azok a sikerek, amelyek ennek falai között születtek, játékosoknak, edzőknek, sportvezetőknek és a szurkolóknak is életük részévé váltak. Csak az emlékekből azonban nem lehet megélni, újakat kell teremteni! És ahhoz a szakmai munkához, amely a kézilabda akadémián folyik, a hamarosan felépülő új sportcsarnok méltó körülményeket is nyújt majd. Egyúttal a városvezetés támogatását megköszönve hozzátette: Jó itt élni!

 

Forrás: duol.hu

További hírek

Important two points we gathered

Important two points we gathered

2019. Feb. 23.

It was way more close contest against Békéscsaba than two weeks ago in the Hungarian Cup, but we won the game tonight!

Siófok won their home match

Siófok won their home match

2019. Feb. 16.

Our team kind of collapsed in the second half and a goalless 16 minute period reulted a big defeat from one of the strongest teams in the league

Into the Final4!

Into the Final4!

2019. Feb. 08.

Towards the end of the first half we bruised the opponent and gained a nice ten goal vicory against Békéscsaba. With this score our team got qualified into the best four teams of the Hungarian Cup.

Unity was the key

Unity was the key

2019. Feb. 02.

Thanks to a flawless first half our girls got a nice victory at home against Vác tonight.

Bad ten minutes decided it all

Bad ten minutes decided it all

2019. Jan. 26.

In the second half the girls could not continue the first period's bravery, this resulted a 29-24 defeat in Érd.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU20 I. osztály-Nyugat

Érd
Nov. 11.
18:00

DKKA
Érd, Érd Aréna
2026-11-11T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat