„ACÉL A SZÍV!”
Erőltetett menetben az U14-esek
Erős ellenfelekkel szemben vívott komoly csatákat akadémiánk sérülésektől és betegségektől sújtott U14-es csapata.
Bőven volt feladata az elmúlt napokban akadémiánk U14-es együttesének, mely az Országos Serdülő Bajnokság mellett az Erima bajnokságban is több mérkőzésen lépett pályára. Takács Józsefné együttese azonban nem volt könnyű helyzetben, ugyanis a betegségek és sérülése miatt igen szűkös kerettel kellett helyet állnia mindkét sorozatban, ám mivel az eredménykényszer nem nyomja a csapatot, így nyugodt6an vághattak neki mind a négy összecsapásuknak. A serdülő bajnokságban a Győr ellen játszottak fiataljaink, s negyven percig nagyon okosan, bátran teljesítettek a dunaújvárosi kézilabdázók, ám ezt követően a vendégek kerültek fölénybe, s hosszabb kispadjuknak is köszönhetően az utolsó másodpercben szerzett góllal elvitték az egyik pontot Dunaújvárosból (23-23). A folytatásban Mohácson vendégszerepeltek U14-eseink, s egy végig szoros, kiélezett mérkőzésen szenvedtek 20-19-es vereséget, így 15 fordulót követően az ötödik helyen állnak a tabellán.
Az Erima bajnokságot Kozármislenyben folytatták a mieink a Dabas és a Szeged ellen, s az már a forduló előtt tudható volt, hogy két nagyon nehéz meccs vár fiataljainkra, már csak azért is, mert két jó csapat volt az ellenfél. Ugyan ideig-óráig tudta tartani vetélytársai tempóját együttesünk, ám ezúttal több volt a hiba a játékban annál, amit megszokhattunk az együttes tagjaitól, így a Dabas 25-19-re, míg a Szeged 19-14-re győzte le az akadémistákat, akik legközelebb március 17-én délután kettő órától lépnek pályára a sportcsarnokban a Nagyatád elleni serdülő bajnokin.
További hírek
A tough season awaits our team
2017. Sep. 07.Both the executive and the professional director of our Academy are looking forward to the new league season that starts on Saturday.
6 Bllion for our new arena
2017. Sep. 06.The Hungarian government has given its permission to the renovation of our current Arena and building a new one ant the same time the investment has got the priority task with high importance status.
A future twin town: Vukovar?
2017. Aug. 30.Marijan Pavliček, the deputy mayor of Vukovar and his delegation visited our Academy.
A tribute to Nikolett Horváth
2017. Aug. 22. #DKKA utánpótlásTwo age groups, all together eight teams join on Sunday to the tournament organized by our Academy in remembrance of Nikolett Horváth, playmaker of DKKA who tragically passed away at a very young age in 2016.
Kohász Cup has started on Friday
2017. Aug. 18.Six teams will participate on the two-day long contest in the arena of Dunaújváros.
2015-16 EHF Kupagyőztes




