„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Ennél is több kell

DKKA utánpótlás
2019. Feb. 25.
  • Facebook

Nem játszott jól, de az ifjúsági bajnokságban és a megyei felnőtt pontvadászatban is győzelemnek örülhetett akadémiánk harmadik számú serdülő csapata.

A harmadosztályú ifjúsági bajnokság nyugati csoportjának 12. fordulójában látta vendégül még csütörtökön a Góna SZKKE csapatát akadémiánk harmadik számú serdülő együttese. Fiataljaink eddig pontot sem veszítettek a sorozatban, így esélyesként vágtak neki a találkozónak, ám mint azt Takács Árpád edző elmondta, ezúttal támadásban és védekezésben sem ment igazán a játék fiataljainknak.

"Támadójátékunkban nem volt meg a kellő koncentráció, sokat hibáztunk, illetve sok helyzetet és lehetőséget nem láttak meg a lányok, gondolok itt a beállós posztra, amit ki kellett volna használnunk. Védekezésben nem voltak meg a szükséges faultok, hiányzott a fegyelem, amit az ellenfél kihasznált, így végig bátran kézilabdázhattak. A mi csapatunk pedig görcsösen, s ezúttal senki sem tudta hozni azt a jó teljesítményt, amit egyébként tud a csapat. Szerencsére mindkét félidő végén, mikor nagyon fontos volt, sikerült váltanunk, így 16-11-es félidei vezetés után 30-26-ra nyerni tudtunk" – fogalmazott a gárda edzője.

Vasárnap a Soponya elleni megyei felnőtt bajnokin volt lehetőség a javításra, ám ezúttal sem sikerült azt a játékot nyújtani, amit a csapat szakvezetője elvárt volna.

"Látszott a lányokon hogy benne volt a fejekben a hétközi rossz szereplés, az egész mérkőzésen sok ziccer kimaradt, illetve védekezésben nem tudtuk lekövetni a befutásokat, nem volt meg a kellő harciasság. Ennek ellenére végig sikerült folyamatosan növelnünk az előnyt, s ahogy csütörtökön, úgy ezúttal is 16-11 es vezetéssel fordultunk a második felvonásra. A második félidőben sem változott a játék képe, lőttünk gólokat lerohanásból, rendezetlen védelem ellen, de még mindig többet várok a lányoktól, még nagyobb sebességen kell játszanunk, mert egy nehéz ellenfél ellen ez kevés lesz. A végeredmény 35-26-os győzelem lett, de most sem lehetünk teljesen elégedettek" – értékelt Takács Árpád.

Galéria: 

További hírek

Summer schedule

Summer schedule

2018. Jun. 27.

The preparation for the next season starts on the 11th July, while the last friendly of the summer period will take place on the 24th August for the adult team of DKKA.

4th place finish in the league and qualification for the EHF Cup!

4th place finish in the league and qualification for the EHF Cup!

2018. May. 23.

In a tough game against Alba Fehérvár KC our team managed to win and therefore to keep their 4th place on the league table.

One point from Vác

One point from Vác

2018. May. 19.

Two rounds before the end of the season DKKA played an away match against Vác. The stakes were high as both teams could still get into a better position in the league, but in case of a bad result, they also could finish below their current position.

A fourteen-goal victory

A fourteen-goal victory

2018. May. 05.

After a close first half a decent victory against Kecskeméti NKSE.

Kisvárdáról is elhoztuk a két pontot!

Two points from Kisvárda!

2018. Apr. 29.

In a very close game DKKA got a one-goal victory against Kisvárda today!

  • további hírek

Következő mérkőzés

NB II Női-B csoport
PTE PEAC-SIPO
PTE PEAC-SIPO
Nov. 07.
16:00

DKKA
Pécs, PEAC Kézilabda Csarnok
2026-11-07T16:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat