„ACÉL A SZÍV!”
Szép sikerek az utánpótlásnál
Akadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is magabiztos győzelmeknek örülhetett a hétvégén.
Ahogy a felnőttek, úgy a serdülők és az ifjúságiak is siófokon folytatták a korosztályos bajnokságok küzdelmeit a mögöttünk hagyott hétvégén. Fiataljaink alaposan kitettek magukért, mert a serdülők egy viszonylag szoros, 15-12-es vezetést hozó első félidőt követően nagyon simán, 34-20-ra verték Balaton-parti ellenfelüket, míg az ifjúságiak már az első felvonásban eldöntötték a pontok sorsát, s végül egy gólokban gazdag találkozón nyertek 41-28-ra. Akadémiánk serdülő együttese tizenöt mérkőzést követően a hatodik helyen állnak a nyugati csoportban, míg az ifik a harmadikok.
Vasárnap már az NB I/B-s felnőtt bajnokságban lépett pályára U19-es csapatunk, méghozzá a Gárdony-Pázmánd elleni hazai találkozón. Vártok Ákos tanítványai gyakorlatilag lemásolták a két gárda őszi mérkőzését, s ahogy akkor, úgy most is 32-23-ra nyertek, így továbbra is az előkelő ötödik helyen állnak a felnőttek mezőnyében.
A mérkőzéseket követően Vártok Ákos edző értékelte az ifjúsági és a felnőtt NB I/B-s találkozókat.
- Siófokon az utóbbi években mindig nehéz meccseket játszottunk, s a mostani meccs eleje is elég szoros volt. Aztán összeállt a védekezésünk, sikerült gyors gólokat szerezni, így alakult ki ez a tetemes előny a félidő végére. A fordulás után azonban már örömjáték volt, mindenki a pályára léphetett, jó volt a kapusteljesítmény, s nagyon sok gólt lőttünk indításból, s végül simán nyertünk. Az NB I/B-ben nagyon enerváltan kezdtünk, sok volt a kihagyott ziccerünk, s 8-7-ig fej-fej mellett haladtunk a gárdonyiakkal. Az utolsó tíz percre feljavult a védekezésünk, s támadásban is elhittük, hogy van keresnivalónk, így a szünetig meg tudtunk lépni három góllal. A második félidőben Németh Kata nagyon jól védett, de a védelem is kitett magáért, s az elfáradó gárdonyiakat többször is sikerült lerohannunk. Ellenfelünk védekezést váltott, kijöttek nyitottabb védekezésre, két játékosunkat is kifogták, de a négy a négy elleni játékban a gyors embereink könnyedén gólokat tudtak szerezni, így végül magabiztos győzelemnek örülhettünk.
Ifjúsági mérkőzés
Siófok KTC – DKKA 28-41 (13-20)
Gólszerzőink: Mihály 8, Koronczai 8, Jovovity 6, Fodor 5, Ujházi 5, Keringer 3, Frányó 3, Matucza 1.
NB I/B felnőtt
DKKA U19 – Gárdony-Pázmánd NKK 32-23 (13-10)
Gólszerzőink: Takács 9, Koronczai 7, Mihály 5, Jovovity 3, Fodor 2, Gengeliczky 2, Matucza 1, Németh K. 1.
További hírek
It was not our day
2019. Apr. 13.Weak performance both in attack and defending resulted a defeat against MTK Budapest.
We kept both points home
2019. Apr. 06.After a forgettable first period we gained an easy victory against Eszterházy SC tonight.
Another FTC victory against us
2019. Mar. 30.Despite the good first half from our team, Ferencváros used their chances better in the second one which resulted a comfortable ten-goal victory for them.
Excellent home victory
2019. Mar. 27.With a focused play our team gained an important win against Kisvárda KC.
A clear Győr win
2019. Mar. 06.We suffered an 11-goal-defeat in the league at the title holder's place.
2015-16 EHF Kupagyőztes




