„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Megyei rangadóval zárjuk az évet

2018. Dec. 29.
  • Facebook

Az Alba Fehérvár KC elleni hazai mérkőzéssel búcsúzik a 2018-as esztendőtől akadémiánk felnőtt együttese.

Hamarosan véget ér a "téli szünet", s vasárnap este hat órától már újabb feladat vár akadémiánk felnőtt együttesére, mely az Alba Fehérvár KC elleni hazai találkozóval int búcsút a 2018-as esztendőnek. Csapatunk holnapi vetélytársa jelenleg a hatodik helyen áll a K&H női kézilabda liga tabelláján úgy, hogy eddig lejátszott kilenc meccséből ötöt megnyert, s egy döntetlen mellett három alkalommal szenvedett vereséget. A fehérváriak keretében több remek légiós is található, a világbajnok Nascimento vezeti a házi góllövő listát, megelőzve a francia Claudine Mendy-t, valamint az orosz Olga Gorsheninát.

Nem vár tehát könnyű feladat együttesünkre, ám György László vezetőedző szerint igyekeztek a lehető legjobban felkészülni holnapi találkozóra, s természetesen szeretnének győzelemmel kedveskedni az értük szurkolóknak.

- Jól sikerült a téli felkészülésünk, öt mérkőzést játszottunk, persze nem olyan vérre menő ütközeteket, mint egy-egy bajnoki találkozó, de azért igyekeztünk tűzben tartani a lányokat. Sajnálatos módon az Európa-bajnokságon elveszítettük egyik kulcsemberünket, Katarina Tomasevicset, az ő kiválása érzékeny veszteség. A fehérváriak ellen úgy készültünk, ahogy eddig, nincs rossz hangulat a csapatban, az Eb-ről visszatérő lányok is rendben felvették a ritmust, s ugyan egy-egy betegség nehezítette a felkészülésünket, Tomasevics, Erdősi és Micijevic kivételével remélhetőleg mindenkire számíthatok a megyei rivális ellen. Nem vár ránk könnyű mérkőzés, a fehérváriak jól szerepelnek idén, legutóbb a Debrecent győzték le simán, de bízom abban, hogy meglepetést tudunk szerezni ellenfelünknek, s hazai pályán a szívünket, lelkünket kitesszük a győzelem érdekében. Ehhez természetesen elengedhetetlen, a kemény védekezés, nagy hangsúlyt kell fektetnünk Mendy támadójátékára, Gorshenina átlövéseire, a beállóban rendkívül sokat dolgozó Zhilinskaite is veszélyes, s akkor még nem ejtettünk szót a brazil Nascimentoról, aki jobbszélsőként és jobbátlövőként is nagyon sok gondot tud okozni az ellenfeleknek. Meg kell teát vívnunk a saját kis csatáinkat a holnapi találkozón, de készen állunk rá és a két pontért lépünk pályára az év utolsó meccsén.

További hírek

DKKA won the U14 tournament at home

DKKA won the U14 tournament at home

2018. Aug. 26. #DKKA utánpótlás

This weekend the 2nd Horváth Nikolett memorial tournament took place in Dunaújváros. Among the U12s Kozármisleny got the first place, but our U14 academists kept the trophy home.

Second place finish in Kohász Cup

Second place finish in Kohász Cup

2018. Aug. 17.

Kohász Cup finished for the home team with a competitive draw against Budaörs.

Viborg could cheer after today's game

Viborg could cheer after today's game

2018. Aug. 15.

The good starts of both halves were in vain. The Danish team left the court victorious after the first match of Kohász Cup.

Short-cut Kohász Cup

Short-cut Kohász Cup

2018. Aug. 15.

After Fehérvár KC, also Váci NKSE resigned from the competition.

Good first 30 minutes, but a bad defeat

Good first 30 minutes, but a bad defeat

2018. Aug. 09.

Unfortunately we could only keep up during the first half with our opponent, the Slovenian champion, RK Krim Ljubljana in this afternoon's friendly match.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU20 I. osztály-Nyugat

Érd
Nov. 11.
18:00

DKKA
Érd, Érd Aréna
2026-11-11T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat