„ACÉL A SZÍV!”
Hasznos edzőmeccs idegenben
22-22-es döntetent ért el akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár otthonában lejátszott edzőmérkőzésen.
Mosonmagyaróváron folytatta edzőmérkőzései sorozatát ma délután akadémiánk felnőtt együttese, mely továbbra is meglehetősen tartalékosan, Kazai, Szalai, Erdősi, Micijevic, Dombi, Tomasevics és Klujber nélkül vágott neki a téli időszak harmadik felkészülési találkozójának. Melynek első felvonásában hamar két-háromgólos előnyt szerzett együttesünk, s ezt a szünetig meg is tartotta, így 11-9-es vezetéssel vonulhatott a pihenőre. A térfélcserét követően feljavult a házigazda is, s a mérkőzés hajrája kiegyenlített küzdelmet hozott, melyben megvolt a lehetősége a mieinknek arra, hogy megnyerjék a találkozót, ám kulcspillanatokban két büntetőt is elhibáztak játékosaink, így a találkozó 22-22-es döntetlennel ért véget.
A lefújást követően Vártok Ákos másodedző értékelte együttesünk teljesítményét.
- Hasznos mérkőzést játszottunk, melyet két fiatal szélsőnkkel, Braun Csengével és Mihály Petrával kezdtünk, de az első félidőt végig uraltuk, általában három-négy góllal vezettünk, s a szünethez érve is megmaradt az előnyből kettő találat. A második félidőben sokat hibáztunk, elsősorban balátlövő poszton, sok volt a technikai hiba, eladott labda, de ennek ellenére is tartottuk előnyünket a végjátékig. Az utolsó percekben kiegyenlített a Mosonmagyaróvár, de ehhez kellett az is, hogy két hétméterest is kihagyjunk az utolsó három percben, viszont összességében reális eredmény született.
Mosonmagyaróvár – DKKA 22-22 (9-11)
Gólszerzőink: Szekerczés 9, Sirián 4, Molnár 3, Mihály 2, Monori 1, Bouti 1, Grosch 1, Ferenczy 1.
További hírek
The better team won
2018. Sep. 08.Siófok managed to come up with a better second half and used their experience for their favor.
Defeat on the first game of the season
2018. Sep. 01.It is a five goal defeat for the first try in Vác.
The new season is here
2018. Aug. 31.We worked during the summer to have enough chance to get a nice result on the first game of the season against Vác.
League expectations
2018. Aug. 30.At the weekend ahead of us adult and youth teams of DKKA will start the new season. We predict that it will be a challenging one for our teams. The management of our team shared their views on this challenge.
Ticket info for the season 2018/2019
2018. Aug. 29.The match and season ticket prices have been set for the upcoming term.
2015-16 EHF Kupagyőztes




