„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

kohaszkezi
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Hasznos edzőmeccs idegenben

2018. Dec. 06.
  • Facebook

22-22-es döntetent ért el akadémiánk felnőtt együttese a Mosonmagyaróvár otthonában lejátszott edzőmérkőzésen.

Mosonmagyaróváron folytatta edzőmérkőzései sorozatát ma délután akadémiánk felnőtt együttese, mely továbbra is meglehetősen tartalékosan, Kazai, Szalai, Erdősi, Micijevic, Dombi, Tomasevics és Klujber nélkül vágott neki a téli időszak harmadik felkészülési találkozójának. Melynek első felvonásában hamar két-háromgólos előnyt szerzett együttesünk, s ezt a szünetig meg is tartotta, így 11-9-es vezetéssel vonulhatott a pihenőre. A térfélcserét követően feljavult a házigazda is, s a mérkőzés hajrája kiegyenlített küzdelmet hozott, melyben megvolt a lehetősége a mieinknek arra, hogy megnyerjék a találkozót, ám kulcspillanatokban két büntetőt is elhibáztak játékosaink, így a találkozó 22-22-es döntetlennel ért véget.

A lefújást követően Vártok Ákos másodedző értékelte együttesünk teljesítményét.

- Hasznos mérkőzést játszottunk, melyet két fiatal szélsőnkkel, Braun Csengével és Mihály Petrával kezdtünk, de az első félidőt végig uraltuk, általában három-négy góllal vezettünk, s a szünethez érve is megmaradt az előnyből kettő találat. A második félidőben sokat hibáztunk, elsősorban balátlövő poszton, sok volt a technikai hiba, eladott labda, de ennek ellenére is tartottuk előnyünket a végjátékig. Az utolsó percekben kiegyenlített a Mosonmagyaróvár, de ehhez kellett az is, hogy két hétméterest is kihagyjunk az utolsó három percben, viszont összességében reális eredmény született.

Mosonmagyaróvár – DKKA 22-22 (9-11)

Gólszerzőink: Szekerczés 9, Sirián 4, Molnár 3, Mihály 2, Monori 1, Bouti 1, Grosch 1, Ferenczy 1.

További hírek

Another sponsorship agreement signed

Another sponsorship agreement signed

2020. Feb. 27.

We can welcome DaruSín Kft. among our sponsors.

MTK could celebrate in Szekszárd

MTK could celebrate in Szekszárd

2020. Feb. 21.

Lots of mistakes committed in attack cost us the game.

On the right track concerning our youth teams

On the right track concerning our youth teams

2020. Feb. 19. #DKKA utánpótlás

We received quite a lot of questions from  players, parents and youth colleagues about the youth teams at our Academy

Announcement

Announcement

2020. Feb. 18.

Mátyás Gábor, executive director of our Academy forwarded the following message to us concerning the future outlook of our first team.

Match schedule changed

Match schedule changed

2020. Feb. 16.

DKKA - DVSC at another time

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU20 I. osztály-Nyugat

Érd
Nov. 11.
18:00

DKKA
Érd, Érd Aréna
2026-11-11T18:00:00+01:00down

TippmixPro

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H Női liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2026. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Kapcsolat